Tartalom átvétel

Év végi összefoglaló

Lenkey család

Ez egy kemény és dolgos év volt sok tekintetben, így az év eleji találkozón kívül nem futotta más közös eseményre. A márciusi alsó-gömöri kiránduláson szép számmal jelentünk meg és a disznótoros hangulatot követően bejártuk családunk valahai szűkebb pátriáját a putnoki járásban Kelemért és a Szuha völgyében Zádorfalvát, Imolát és Ragályt, valamint a kirándulás megkoronázásaként ellátogattunk Sajólenkére is családunk ősi fészkébe. Ezeket a településeket gondolom nem kell nektek bemutatnom, hiszen minden Lenkey számára ismerősként csengenek. Sajólenkén a polgármester úr Marian Habovcik úr és családja, valamint a kedves helybeliek és más településről is érkezettek, közöttük nem meglepő módon számos Lenkey, külön kis ünnepségen köszöntött bennünket elszármazottakat. Köszönjük a meleg fogadtatást, a sok finom süteményt, tortát, szendvicset! Nagyon szép és szívet melengető találkozó volt, melynek keretében a hanvai esperes úr tartott számunkra istentiszteletet Sajólenke templomában, ahol felavattuk a Lenkey emléktáblát, Dinyés László szobrászművész Lenkey Jánost ábrázoló plakettjével. Köszönöm a sajólenkeiek és külön a polgármester úr szeretetét és segítségét e szép nap lebonyolításában és megszervezésében. Biztosíthatlak benneteket, hogy sosem feledjük el azt a napot és bízunk benne, hogy még lesz folytatása!

Ismét szeretném felhívni a figyelmeteket a kirándulásról édasapám, dr. Lenkey Béla által készített beszámolóra és a kiránduláson készült képekre.

Remélem nem veszitek magamutogatásnak, ha a fent csatolt családi képpel kívánok mindnyájótoknak Kellemes és Áldott Karácsonyt és békében, egészségben gazdag Új Esztendőt szeretettel a Lenkey Társaság vezetősége nevében is! Kívánom, hogy jövőre is találkozzunk új tervekkel, energiával minél többször, baráti szeretettel,

Péter, Zsuzsi, Máté, Matyi és Miki