LENKEY JÁNOS TÁBORNOK ÚR HAMVAINAK ÚJRATEMETÉSE SZÜLŐVÁROSÁBAN, EGERBEN (1936)
 

Trianon óta a magyar nemzet katona-temetőinek sorsa bizonytalan a határokon kívül! Évtizedekig hatályos nemzetközi szerződések nem védték. Erdély Romániához való csatolása következtében az aradi katonai Ó-temető felett is ott lebegett a bezárás mord viharmadara. Ott nyugodott az Egerben 1807. szeptember 7-én született Lenkey János honvédtábornok úr, akinek tiszteletére Arad város törvényhatósága 1868. szeptember 7-én, a tábornok születésnapján emlékművet avatott. Soha nem feledhető tiszteletet érdemelnek ezért Arad város patrióta polgárai.
 Az egriek sem feledkeztek meg a város szülöttéről: Az Eger című újság 1936. május 10-i száma közölte, városházi forrásokra hivatkozva, hogy a magyar kir. Külügyminisztérium közbenjárására a román kormány hozzájárult Lenkey János tábornok hamvainak hazaszállításához. Ezt követően az események gyorsan követték egymást. Dr. Lakatos Ottó aradi minorita plébános atya megszerezte a kihantolási engedélyt, amely úgy szólt, hogy az exhumálást 1936. május 15-ig, be kell fejezni. A plébános gyorsan intézkedett, s értesítette Eger polgármesteri hivatalát, hogy mivel minden kétséget kizáróan a hamvakat azonosították, kéri a hazaszállítás megsze4rvezését a MÁV-nál. Az egri önkormányzat azonnal felhatalmazást adott dr. Kálnoky István tanácsnoknak (1939-1944. között polgármester), aki nyomban útba indította a határállomásra, Lökösházára Demeter Adorján városi főmérnököt.
A tábornok úr hamvait szállító vasúti kocsi 1936. május 27-én, csütörtökön gördült be Romániából Lökösházára, a határőrség sorfala között. A helység elöljárói tisztelettel és megrendüléssel várták, a lökösházi kisiskolások virágokat szórtak a vagonra. Szolnokon is megállt a vasúti szerelvény: ott kinyitották a hamvakat szállító kocsit és a helyi vasutas kórus gyászéneke mellett helyezték el a szolnokiak koszorúikat a koporsóra.
Egerbe 1936. május 28-án, pénteken este érkezett meg Demeter főmérnök távirata,melyben jelezte, hogy másnap reggel érkeznek a hamvak a városba.
A Budapestről érkező vonatszerelvény 1936. május 29-én, szombaton reggel 7 óra 38 perckor futott be az egri vasútállomásra.
Ez korai időpont volt az emlékünnepségre, ezért az egri önkormányzat egy mellékvágányra állíttatta a kocsit. A szolgálattevő vasutasok azonnal köré sereglettek: látták, hogy a mozdony után van kapcsolva a leplombált román vasúti kocsi, amelynek oldalára - egy tintával rajzolt - keresztet ábrázoló papírt ragasztottak. A kocsiban feküdt a kis tölgyfakoporsó a tábornok csontjaival, mellette katonaládája és kettétört sírköve az aradi Ó-temetőből. Az újság kérte a város lakosait, vegyenek részt a kegyeleti ünnepségen, a háztulajdonosok pedig az alkalomhoz illően lobogózzák fel házaikat.
A hivatalos ünnepség szombaton 11 órára volt kitűzve, de már 10 gyülekeztek és sorfalat álltak az egri iskolák tanulói a vasútállomástól végig a Deák Ferenc utcán– tudósított az Eger újság 1936. május 31-i (vasárnap) száma. A vasútállomás előtti téren az egri Dobó István 14. honvédgyalogezred díszszázada és a helyi társadalmi szervezetek és előkelőségek foglaltak helyet. A tér gyönyörűen volt feldíszítve, óriási lombfüzérekkel és nemzeti színű zászlókkal felékesítve. A tudósító újságíró bevallja, „nem lehet szót találni” arra az érzésre, amely a meghatottságtól „fénylett a szemekben”, a tekintetekből „gyász, büszkeség, a megtérő halhatatlan gyermeket visszaölelő öröm” sugárzott.
A vasúti kocsit a Braun Károly polgármester által vezetett bizottság tagjai nyitották ki, s szemlélték meg. A kis koporsót nemzeti színű lepellel letakarták és kivitték a térre, ahová begördült egy négylovas, díszes gyászkocsi. Ennek felpattant ajtaja és a kocsi belsejébe behelyezték a koporsót, melyre rátették a város polgárságának tisztelgő babérkoszorúját. A kocsi mellett hajdúk álltak díszegyenruhában és karpaszományos honvédek. A csendes főhajtás után a honvédgyalogezred zenekara eljátszotta himnuszt, majd Braun polgármester mondott gyászbeszédet. Felidézte a tábornok életútját: kiemelte, hogy 1848-ban idegen földön, Galíciában, Mariampol városkában állomásozó Württemberg-huszárok második századának a „színmagyar egri Lenkey János volt a kapitányuk”, s ők a veszélyben lévő haza hívószavára hazatértek. Életének szomorú végnapjaiból is felidézett egy epizódot, amikor így szólt: „Fennkölt szelleme a megaláztatások testi és lelki szenvedéseiben elborult és Lenkey 1850. február 8-án lett a 14-ik aradi vértanú, amikor is börtöne ablaka vasrácsán szétzúzta nemes koponyáját”. (A történeti kutatások szerint 1850. február 9-én hunyt el.) Hamvai végső nyugodalmat nem lelhettek Arad temetőjében - folytatta a polgármester - mert „a kegyeletet nem érző idegen hatalom megsemmisíteni készült azt a nekünk oly szent temetőt”. Ezért szorgalmazta szülővárosa a tábornok hamvainak hazahozatalát. Édesanyja és hős fivére – Lenkey Károly ezredes - mellé helyezzük, abban a hitben, hogy „a jövő nemzedék előtt is ragyogó példája lesz az áldozatos hazaszeretnek”.  Befejezésül emlékező beszédét ezzel zárta: „Eger a magyar történelem, a nemzeti tradíciók, a kereszt és a kard, a hit és a harc szent emlékeinek városa a mai napon gazdagabb lett az ő szelleme örök értékével – az egri csillagok még fényesebben, még szebben ragyognak közöttük”.
A kegyeleti beszéd után elindult a gyászmenet a Kisasszony temetőbe, ahol Lenkey János édesanyja és Károly bátyja régóta nyugodott. A menetet a helyőrségi díszszázad vezette, utána a gyászindulókat játszó honvédzenekar haladt, s őket követte fekete palásban Novák Sándor apátkanonok-plébános úr nagy papi kísérettel, s mögöttük haladt a gyászkocsi. Utánuk lépkedtek a vármegye és a város főbb tisztviselői valamint a Lenkey-család egyik leszármazottja.
A koporsót előbb a temető kápolnája előtti téren helyezték el, ahol több beszéd is elhangzott. A polgárság nevében Erlach Sándor ügyvéd búcsúzott, a katonák nevében v. Zákány Győző ezredes, helyőrség parancsnok mondott tisztelgő emlékbeszédet. A vármegye törvényhatósága részéről Búzás Endre, míg a városi képviselőtestülettől Nemscsek Aurél tanácsnok helyezett el koszorút. Egy szavalat is elhangzott Horváth József közigazgatási tanfolyami hallgató részéről, aki a Heves megyei születésű Bajza József Apotheosis című igazán megható szép versét szavalta el. A család nevében Lenkey Lajos diósgyőri vasgyári tisztviselő helyezett el koszorút. Az egri érseki Jogakadémia hallgatói, a város diákjai koszorúkkal és virágerdővel borították be a hantokat, amelyek Lenkey János hamvait takarták.
Epilógus
Eger polgárai méltó kegyelettel készültek megemlékezni 1936. október 6-án az aradi vértanúkról. „Mai elesettségünkben öntudatosabb magyarsággal, a nagy példák tiszteletével emlékezünk az aradi hősökre” - írta irányadóul az Eger című lap 1936. október 4-én. A szerkesztő arra is felhívta a rendezők figyelmét, hogy „lehetőséget kell találni Eger vértanú tábornokának az ünnepség rendjébe való bekapcsolására, esetleg a sírnál mondott emlékeztető és koszorú elhelyezés formájában”.
Az aradi gyásznapról a megemlékezés de. 9 órakor kezdődött gyászmisével, a Dobó István téren lévő minoriták templomában. A szervező Jogakadémiai Kör tagjai, a hatóságok, intézmények, a honvédség és társadalmi egyesületek képviselői, az egri iskolák tanulói ez után átvonultak tisztelegni a Knézich-házhoz, az épület falán levő emléktábla elé. A Himnuszt az Egri Dalkör énekelte el, majd Dombováry Imre szavalata után Szitás István joghallgató mondott fiatalos „lendületes ünnepi beszédet”- jegyezte meg annak tartalmára utalva a helyi lap szemfüles újságírója. Visszapillantást tett „az 1848-as összeomlásra”, majd kijelentette, ”a küzdő történelem tragikus hőseként, a magyar sohasem az ellenfél, hanem a sorserő verte le”. Sajátos okfejtéséhez hozzáfűzte: „De 48 után legalább területi egységünk maradt meg, még ma nem is csonka, hanem maradék ország vagyunk”. Ebből a helyzetből „egyedül a tudatos, szociális, Szent István-i nemzeti erőtényezők összefogása” vezethet ki – idézi szavait az Eger című hetilap október 8-i száma. Egy újabb szavalat elhangzása után helyezték el koszorúikat az emlékezők, így Vida Gyula a Jogakadémiai Kör nevében, Troszt László őrnagy a helyőrség, dr. Papp István aljegyző a Polgármesteri Hivatal képviseletében. Az ünnepség a Hiszekegy eléneklésével fejeződött be. Ezután a tervek szerint át kellett volna vonulniuk Lenkey János tábornok úr sírjához a Kisasszony temetőbe, ide is követte volna őket a középiskolai diákok „kegyeleti stafétája”, a rossz idő miatt azonban erre ekkor nem került sor.
 Napjaikban a Budapesten székelő Katonai Emlékhely- és Hadisírgondozó Igazgatóság áldozatos munkájának eredményeképpen változások következtek be a határainkon túl található hadisírok és katonatemetők felújítása illetve a hadiemlékművek felállítása terén is. E szervezet feladatköre viszont nem terjed ki az egyéni hadisírok gondozására, jelesül pl. virágkihelyezésre, de hadisírok védetté nyilvánítását se kezdeményezheti még hazánkban sem. Ez utóbbi a kormány mellett működő Nemzeti Kegyeleti Bizottság hatáskörébe tartozik.
Befejezésül e cikk egri születésű szerzője a Lenkeyek egri sírjánál fejet hajtva, néhai Piry Czirjék ferences zárdafőnök atya - gr. Batthyány Lajos miniszterelnök újratemetésén - 1870-ben mondott szavait idézi fel tisztelete jeléül, s kéri honfitársait: „Date magnis cineribus flores! Hintsetek virágot a nagy hamvakra.”

 Dr. Sebestény Sándor