Hadbírósági vizsgálat

A hazatért század tisztjei és legénysége ellen hadbírósági vizsgálat 1848. június 16-án kezdődött meg. A vizsgáló tisztek alapos munkát végeztek: egyénileg két tisztet, két őrmestert, nyolc tizedest, öt őrvezetőt valamint 27 közlegényt hallgattak ki. Június 28-án még külön 19 huszárt, június 29-én pedig testületileg 70 közvitéz állt a hadbírák előtt. Összesen 133 fő került vizsgálat alá. Köztük volt egy szabadságolt állományú huszár is, s meghallgatták egy közvitéz feleségét is.

A kihallgatásokat vezető hadbírót és a vizsgálótiszteket különösen a szökés okai érdekelték. E tekintetben a vallomások meglehetősen egybehangzóak voltak: megemlítették a galíciai Stanislauban (lengyelül: Stanislaw/Stanisławów) egy elhunyt lengyel gróf búcsúztatásán való részvételüket elítélő dandárparancsot, a Lenkey János kapitány elhelyeztetése miatti elkeseredésüket és Mariampolba való átvezénylésüket, s végül a Hajdú Mihály közhuszár által hazulról kapott röplap hatását. (Hajdú 1848. május 26-án levelet és csomagot kapott otthonról, s ebben az egyik nyomtatványon Petőfi Sándor Nemzeti dala első versszaka volt feltüntetve.)

A katonai vizsgáló-tisztek 1848. június 29-én végül úgy döntöttek, a vallomások lényegében egybehangzóak, a további egyéni kihallgatások fölöslegesek. Ezért összehívták a kihallgatásra még nem került állomány tagjait, figyelmeztették őket, hogy csakis az igazat vallják, majd testületi vallomást írattak alá velük. Ezt lefordították németről magyarra és felolvasták nekik. Ennek a „vallomásnak” az volt a lényege, hogy a legénység azért követte el a szökés bűnét, mert hazájukat veszélyben lévőnek hitték, s ennek segítségére akartak sietni. Alávetik magukat a rájuk mérendő büntetésnek, minden parancsnak engedelmeskednek. Hazajövetelükről nem beszéltek polgári személyekkel, felszólítást se kaptak ilyen civilektől.  Schönberg hadbíró őrnagy 1848. június 30-án összefoglaló jelentést készített a kihallgatásokról. Ebben a tényállást így összegezte: „A legénység belső meggyőződése arra látszik mutatni, hogy noha ők, mint katonák a haditörvény ellen súlyosan vétettek, azonban másrészről a katonai és a veszélyeztetett haza iránti kötelesség között nem maradt számukra más kiút, mint a szív szavát, amely őket hatalmasan hívta vissza a hazába, követni, s a hazaszeretet miatt a rájuk váró büntetést is elfelejteni.”

A hadbírósági ítéletből kiderült, hogy tíz katona volt, aki már korábban is vizsgálat alatt állt lopásért, orgazdaságért, valamint őrszolgálat elhanyagolásáért. Közülük hármukat felmentették, egyiküket lefokozták, hat személyt pedig „vesszőfutásra” ítélték. A szerencsésebbek megúszták a háromszáz ember közötti egyszeri oda-vissza futással (ez hatszáz vesszőcsapás), de volt olyan is, aki négyszer, hatszor, sőt tízszer tette meg az utat, ez megfelelt 2400, 3600, illetve 6000 csapásnak.