Képviselőházi vita az újoncállításról

A hadügyi vezetésnek 1848 nyarán a délvidéki felkelés, a horvát-magyar viszony elmérgesedése miatt azzal kellett számolnia, hogy a létező katonai struktúra gyökeres megváltoztatása egyelőre lehetetlen, ezért a megajánlott újonclétszám teljes vagy részleges kiállításának törvényi szabályozását vették elő. Mészáros hadügyminiszternek sikerült szakértői jóvoltából viszonylag gyorsan elkészítetnie még júliusban a részletes tervezetet, amit átadott Deák Ferenc igazságügy miniszternek. Deák azt 12 paragrafusba szerkesztve formálta törvényjavaslattá, és ez került benyújtásra Pázmándy Dénes házelnöknek.
A Mészáros-féle újoncállítási törvényjavaslat felhatalmazást kért a kormány számára, hogy a hadsereg létszámát – összhangban a július 11-i megajánlással – 200 000-re emelhesse (a határőrség nincs benne): s a törvény szentesítését követően első lépésként 40 000 gyalogos és 4300 lovas újonckatona kerüljön behívásra, s a katonapolitikai szükségleteknek megfelelően folytassák a felfejlesztést.
A tervezet szerint kötelező újoncállítás alá esik osztály- és valláskülönbség nélkül, Magyarország és kapcsolt részeinek 19. életévet betöltött minden férfi polgára. Mentesülnek a szolgálatlan lévő felszentelt lelkészek és rendes iskolai tanítók, „további rendelkezésig” a határőrök, továbbá a családfők, illetve a család-fenntartáshoz szükséges egyetlen gyermek vagy vő. A törvénytervezet az újoncok szolgálati idejét hat évben kívánta megállapítani, a kiállítás a 19. életévüket már elért, de 20. évüket még be nem töltött fiúkkal kezdődik. Ha nem telik ki belőlük a szükséges létszám, akkor tovább kell lépni a következő korosztályok igénybevételével. A kiszolgált katonáknak zsoldját, tartozzanak az altiszti karhoz vagy a legénységhez, ha újabb négy évre vállalják a katonai szolgálatot, 1/3-al meg kell emelni. Szolgálat-megváltás vagy helyettesítés ezentúl nem megengedett. A toborzás rendszere megszűnik, a kormány biztosokat nevez ki a törvényhatóságokba, akik a helyi hatóságok közreműködésével, kigyűjtik az egyházi anyakönyvekből a 19-22. életév közötti férfiak adatait. Katonai alkalmasságukról orvos igénybevételével dönt a sorozó bizottság. A tervezet mivel a katonatoborzás és helyettesítés egyöntetű megszüntetését kívánta elrendelni, egyidejűleg az általános hadkötelezettség elvét is kimondta, megszabva legalsó korhatárként a 19. életévet, viszont felső korhatárt nem jelölt meg. Az újonckiállítás módját illetően egyszeri alkalomra a sorshúzás alkalmazását is megengedte.
A törvényjavaslatot a házszabály szerint a bizottságként működő 9 osztálynak kellett volna megtárgyalnia, ezekbe viszont a képviselők sorsolással kerültek, nem az illető szakterülethez igazodva. Kossuth érzékelte a fonák helyzetet, s kérte július 26-án, hogy a had- és pénzügyi törvényjavaslatok estében ne kelljen az illetékes miniszternek miden osztályban külön megjelennie, hanem osztályküldöttek előtt adhasson tájékoztatást. Ők majd az előterjesztő miniszternek közvetítik osztályaik feltett kérdéseit, s az arra adott viszontválaszt is. A honatyák Kossuth javaslatának célszerűségét elismerték, és hozzájárultak a 18 tagú un. „központi választmány” megalakításához, noha a Házszabályban nem ismert ilyen parlamenti szervet. Gyakorlati szempontból mégis csak az előterjesztő számára eredményezett időmegtakarítást, mert a képviselők az osztályok ülésein nem tekintettek el a törvényjavaslatok vitájától. A bizottsági-osztályok munkájukat július 28-án, kora délután fejezték be, ezt követően a központi választmány azonnal összeült. A meghallgatás még augusztus 1-én, a plenáris ülés kezdete előtt is folyt, a hadügyminiszternek akkor éppen húsz kérdésre kellett válaszolnia.
Az újoncállítási törvényjavaslat vitája aznap házszabályszerűen rendben megkezdődött: a házelnök utasította a jegyzőket, hogy olvassák fel a Mészáros-féle tervezetet, majd ismertessék a központi választmány jelentését és a törvényjavaslathoz beadott módosító javaslatokat. Ezután váratlan lépés történt, felállt gr. Batthyány Lajos miniszterelnök és – élve a házszabályban biztosított jogával – kérte az országgyűlés zárt ülésének elrendelését. Ez megtörtént, ahol előterjesztette a kormányt kérését, a törvénytervezet tárgyalását néhány napra halasszák el. Előző nap tért vissza Bécsből, nem tárhatta a nyilvánosság elé, hogy ott a titkos Konferencia a kérdés vitájának elodázásában állapodott meg birodalmi szempontokra tekintettel.
A halasztásról házszabályszerűen a képviselőház csak nyílt ülésen dönthetett, ezért a formalitás betartásával a házelnök újból megnyitottnak nyilvánította a tanácskozást és Kemény Dénes belügyi államtitkárnak adta meg a szót, aki magára vállalta a „ködösítést”, a népszerűtlen, de szükséges feladatot. Kemény, aki Gyulafehérvár mandátumával rendelkezett, taktikusan járt el, közölte, hogy a t. ház előtt fekvő újonc-kiállítási törvényjavaslat csak egyszeri alkalomra szól, s mindaddig nem célszerű tárgyalni róla, míg a hadügyminiszter be nem terjeszti a haderő átfogó reformját előterjesztő törvényjavaslatát, s az ehhez kapcsolódó pénzügyi elgondolások tervét. A képviselők elfogadták Kemény Dénes magyarázatát, s jóváhagyták a kormányakaratot. A halasztás mögötti eltitkolt várakozást főként az motiválta, hogy magyar kormányzati körökben megalapozottnak tűnt az a remény, hogy Ausztria az egységes Németország része lesz, abba bele fog olvadni. S ennek következtében a bennünket kötelező Pragmatica Sanctio törvénye önmagától okafogyottá lesz, érvényét veszti, s Magyarország szuverén módon léphet.
Mászáros Lázár hadügyminiszter 1848. augusztus 5-én benyújtotta a parlamentnek a katonaállítási rendszer általános elveit összegző tervezetét. Ez nyolc paragrafusba sűrítette a teendőket. A hadüggyel összefüggő pénzügyi számítások áttekintése is megkezdődhetett a parlamenti bizottságokban.
 Augusztus 7-én újabb időhúzó taktikázásra került sor: Mészáros hadügyminiszter közölte, most tud eleget tenni a T. ház korábbi felkérésének, hogy személyesen látogassa meg a Délvidéken állomásozó nemzetőröket és sorkatonákat, ezért mielőbb elindul szemleútjára, az al-dunai katonai táborok megtekintésére. Egyben közölte, a katonaállításai törvény vitájában személyesen részt kíván venni, ezzel jelezte, várják meg visszaérkezését. Így a törvényjavaslat általános vitája ismét eltolódott, a hadügyminiszter csak augusztus 15-én érkezett vissza Pestre.

A Lajtán túl sem tétlenkedtek a politikusok, a német egység kérdésében kitisztultak az erővonalakat jelző álláspontok. Frankfurtban 1848. augusztus 6-án még olyan határozat született a Birodalmi Gyűlésen, hogy valamennyi német tartomány hadserege egységes jelképet és nemzeti színt köteles használni. Magyar politikai körökben erre felmerült – kellő nemzetközi tájékozottság hiányában -, hogy e „factum” akár ürügyül is felvethető lehetne majd az önálló magyar hadsereg létrehozásának egyik indokaként. A magyar képviselőházban is volt ennek előzménye, augusztus 3-án a radikálisok követelésére született egy állásfoglalás, amely kimondta, „Ha az ausztriai bécsi kormány a frankfurti összpontosult német hatalommal a német egységnek kérdése miatt háborúba keverednék, Magyarország pártolására Frankfurt ellenében ne számítson.” De ezek csak hiábavaló várakozások voltak, augusztus 7-én Theodor Baillet von Latour osztrák hadügyminiszter levetette a német nemzeti színeket viselő szalagokat az osztrák seregek zászlairól. S augusztus 10-re a közvélemény előtt is egyértelművé vált, Ausztria hátat fordít a német egységtörekvésnek, így az osztrák-magyar államjogi viszony nem módosulhat. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar újoncállító törvényjavaslat alapelvein nincs mód változtatni.