Kossuth Lajos indítványa

A tárgyalás kezdett parttalanná válni, amikor a vita negyedik napján Kossuth Lajos szót kért. Bevezetésként – elsősorban taktikai meggondolásból - azt hangsúlyozta, az 1848: III. tc. értelmében felállítandó hadsereg a dinasztia fennmaradásának „legbiztosabb” támasza lesz, melyben a hazaszeretet és a királyhűség eszméje egyesül. Felszólította Mészáros Lázár hadügyminisztert, a ház színe előtt is „hozza meg azon áldozatot”, amellyel „a haza megmentőjévé válik”. Ezzel arra célzott, hogy a minisztertanács ülésén ajánlatára született egy kompromisszumos tervezet, melynek értelmében a sorkatonaságot „magyar lábra kell állítani”, de mivel közvetlen harcérintkezésben vannak, első lépcsőben a gyalogezredek 3. zászlóalját kell feltölteni a bevonuló 12 000 újoncból. A többiekkel a májusban szervezett honvédzászlóaljak legénységét kell növelni, de szó lehet a huszárezredeknél eddig hiányzó „tartalék-divíziók” felállításáról is. A sorkatonaság tisztjeinek megnyugtatására azt is közölte, átvételüket és megfelelő beosztásban történő alkalmazásukat törvényben fogják biztosítani.
A képviselőház többsége 1848. augusztus 19-én elfogadta Kossuth indítványát: Mászáros visszavonta saját tervezetét, s lemondott a gyalogezredeknél általa annyira szorgalmazott 4. zászlóaljak felállításáról.
Aznap még az esti órákban megkezdte a képviselőház a központi bizottmány által kidolgozott törvényjavaslat tárgyalását. Mészáros Lázár a 3. §.-hoz módosító javaslatot nyújtott be, amelyben azt indítványozta, hogy a kiállítandó újoncokból kizárólag a magyar sorgyalogság 3. zászlóaljait kell kiegészíteni, a magyar lovasságnál a 4 osztály hiányát pótolni, s mellettük egy tartalékszázadot létrehozni. A módosító javaslat nem tett különbséget harcoló vagy békeállományban lévő csapatok között.
Ettől eltérően a központi bizottmány javaslata kizárólag a belföldön támadt konfliktusok lecsillapításában ténylegesen közreműködő ezredek 3. zászlóalját kívánta feltölteni, függetlenül attól, hogy magyar vagy nem magyar kiegészítésű ezredekről van szó. A fennmaradó újoncokból irányozta volna elő a kizárólag magyar ügyviteli és vezényleti nyelvű, zászlajú, ruhájú és rangjelzésű új ezredek szervezését. A létező magyar sorezredek később kerültek volna egyesítésre az új ezredekkel. A választmány tervezetének e felfogást rögzítő 4-5-6. paragrafusai azonban nem nyertek jóváhagyást a képviselők részéről, hiába szólította fel a házelnök őket, hogy felállással támogassák.
Ezután Mészáros Lázár módosító indítványa került sorra, melynek lényege abban állt, hogy az újoncokkal történt feltöltések után még rendelkezésre álló katonákból honvédzászlóaljakat kell kialakítani. Ezekben a vezénylettől az azonosító jelig, minden magyar jelleget öltene rögvest, és mihelyt a körülmények megengedik, a további magyarországi sorezredek ugyancsak „magyar lábra állíttatnak”.
Ezután névszerinti szavazás következett a képviselőházban, ahol Mészáros módosító javaslata 226 igent és 117 nemet kapott, 45 képviselő nem tartózkodott a voksoláskor az ülésteremben. A szavazás azt mutatta, hogy a honatyák csaknem egyharmada nem értette, vagy nem volt halandó elfogadni a kormánynak a lehetséges gyakorlati következményekkel reálisan számoló álláspontját, és túltette magát az aggályokon.
 Kétségkívül nem elszigetelt vélemény volt, a politika iránt érdeklődő közvélemény jelentékeny része is osztozott a hazafias felbuzdulást tükröző felfogásban. Ékes példa erre Petőfi Sándor feddő verse, mely Vörösmartyhoz - midőn a nemzetgyűlésben augusztus 21-én a hadügyben a többséggel szavazott címmel, s másnap jelent meg:
 
Hallgassak-e, mivel szeretlek,
Miként atyámat szeretem?
Hallgassak-e, mert teneked sem
Fáj majd úgy a szó, mint nekem?..
Hogy is tehetted, amit tettél,
Az Isten szent szerelmeért! –
Nem én tépem le homlokodról,
Magad tépted le a babért.
 
Azért hagyád el a muzsikát,
Azért tevéd le lantodat,
Hogy, földre szállván az egekből,
Tüstént besározd magadat.
Sarat, sarat kell látnom rajtad!
Inkább szeretnék látni vért. –
Nem én tépem le homlokodról,
Magad tépted le a babért.
 
Ime a sas, ha itt alant van
A földön, milyen nagy madár,
S olyan kicsiny, hogy alig látszik,
Midőn a fellegekben jár,
Te fönn valál nagy, s lenn kicsiny vagy;
Nem én tépem le homlokodról,
Magad tépted le a babért.
 
Megunta azt a szennyes pályát
A nemzet, melyen eddig ment,
Kiküzködé magát belőle,
S új célt tűzött ki odafent,
S ti visszahurcoljátok őt a
Mocsárba, honnan már kiért. –
Nem én tépem le homlokodról,
Magad tépted le a babért.
 
Mit bánom én, hogy nem magad vagy,
Hogy ott száz és száz van veled?
Habár ott volna valamennyi,
Itt kéne lenni teneked,
Ha a költő is odahagyja,
Ki küzd aztán a jó ügyért?-
Nem én tépem le homlokodról,
Magad tépted le a babért.
 
Te voltál a nemzet költője?
Te írtad azt a Szózatot,
Mely szólt egy országnak szívéhez?...
Azt most már szétszakíthatod,
Mert hierogrif lett belőle,
Amelyet senki meg nem ért. –
Nem én tépem le homlokodról,
Magad tépted le a babért.
 
Ki hitte volna? Én nem hittem,
Hogy neved is, e fényes név,
Hazánk egén csak rövidéletű
Futócsillag volt, nem egyéb.
Omoljatok, szemem könyűi,
E lehullott szép csillagért! –
Nem én tépem le homlokodról,
Magad tépted le a babért.
 
A történész ma is kénytelen bevallani, a parlamenti szavazás körülményei ma sem egyértelműen tisztázottak: a minisztertanács ülésén elfogadott kompromisszumos megállapodásba csak erőltetetten érthető bele az elfogadott javaslatot. Az is tény ugyanakkor, hogy a kormány képviselői mandátummal rendelkező tagjai (gr. Batthyány, Deák, Eötvös, Klauzál, Szemere és Széchenyi) mégiscsak támogatták. Viszont Kossuth Lajos neve nincs a szavazók között, de a távolmaradók listájáról is hiányzik. Talán a soros jegyzőt megkérte, hogy ne is szólítsa fel szavazásra, mint érintettet?

Ezt nem tudjuk, de a régi római mondás szerint „Tacitum tormentum animi conscientia” (A lélek szótlan gyötrelme a lelkiismeret), szíve mélyén talán mégiscsak háborgott?