Epilógus

Lenkey Károly 1848 decemberének közepéig Egerben maradt, amikor viszont megérkezett a hír, hogy december 11-én már Kassát is elfoglalta a Franz Schlik gróf altábornagy általa vezetett császári hadsereg, akkor a honvédtisztet a kormány azonnal Almássy Pál kormánybiztos mellé állította. A közvetlen feladat egy lovascsapat szervezése volt. Oly sikeresen haladt a toborzómunka, hogy Füzesabonyban 10 nap alatt már hatszázadnyi katona állt harcra készen. Teljesen érthető és indokolt volt, hogy 1848. szép Karácsonyára, december 23-i keltezéssel megérkezett Lenkey Károly alezredesi kinevezése.  
Öccse, Lenkey János ekkor már a Hunyadi-huszárezred alezredese. Megmaradt Lenkey Jánosnak 1848. november 20-i beadványa az Országos Honvédelmi Bizottmányhoz, melyben katonái téli ruházatáról kívánt igazi parancsnokhoz méltóan gondoskodni. Maga Kossuth Lajos elnök válaszolt, s közölte: hozzájárult, hogy a legénység számára huszármentéket varrjanak. Arra kérte csupán az alezredest, hogy az egyenruhák „az eddig szokásban volt szabás szerint készítessenek, és csupán zsinórzatra nézve kívánom azon módosítást, hogy az ne sárga-fekete, hanem veres színű legyen, s csupán öt sorral, oly formán, minő a huszár tiszteknek úgynevezett Commod dolmányán látható”. Egyúttal megnyugtatja Lenkey János alezredest, hogy „a Galíciából hazánk megmentésére véle együtt kimenekült Württembergi huszárok a fennen említett huszárezredbe lesznek besorolandók”, vagyis a Hunyadi-huszárok közé. Helyes és bölcs döntés volt, a honvédhuszárok ott álltak rendíthetetlenül vezénylő parancsnokuk mellett a szabadságharc hátralévő hónapjaiban.
Hazánk vérzivataros napjaiban sokszor igazolódtak Kisfaludy Sándor gondolatai, amit 1821-ben Az élet korai című versében oly szépen fogalmazott meg. Ebben a költeményben fordult elő először irodalmunkban a ”honvéd” kifejezés:  „Midőn hazáját rabbilincs fenyíti,/ Bőszült érzéssel harcmezőre száll:/ A szép szabadság hőslánggal hevíti,/ Körüldörögje bár ezer halál./ Nem csügged s honvéd tisztét teljesíti,/ Míg győz, vagy testhalmok közt sírt talál;/ A jobb utókortól reménylve bérét,/ A nyers borostyánon kioltja vérét.”/

T. Olvasóim! Sohase feledjék el honvédő katonáinkat, gondozzák sírjaikat: „Date magnis cineribus flores!” (Hintsenek virágot a nagy hamvakra!)