Katonatársak és kortársak - Lenkey hivatkozások

 

gróf Esterházy Sándor

Pozsony, 1809. febr. 23. E. Imre nagybirtokos, kilépett cs. kir. százados és Palaghi Teréz fia. Magyar, r. kat. 1824- a bécsújhelyi katonai akadémián tanul, 1826. belép a cs. kir. hadseregbe. 1845- őrnagy a 2. Hannover huszárezredbe. Nőtlen (haláláig). Délvidéken állomásozó ezredével 1848 júniusától részt vesz a szerb felkelők elleni harcokban. Huszár osztályával július-augusztusban Versec, szeptemberben Elemér környékén hadakozik. Okt. 12 (1)- honvéd alezredes, a 2., okt. 22 (16)- ezredes, a szintén a honvédsereg részévé lett 3. Ferdinánd huszárezred parancsnoka a bácskai hadtestnél. November közepétől az említett hadtest egyik hadosztályának parancsnoka. Dec. 9- a bácskai hadtest ideiglenes parancsnoka (br. Bakonyi tábornok utóda), dec. 13 (16)- tábornok (vezérőrnagy). 1849 január elején hadtestével a főhadszíntérre rendelik, de kijelenti, hogy csak a szerb felkelők ellen hajlandó harcolni, reguláris cs. kir. csapatok ellen nem, ezért nem teljesíti a parancsot. Az ezt követő verbászi tiszti gyűlésen a hazafias szellemű tisztek – gr. Vécsey Károly, Lenkey János, Baudisz József, stb. – fellépésére leköszön, és több tucat hasonló gondolkodású tiszttársával elhagyja a sereget (jan. 16.). A császári hadbíróság felmenti (Bécs, 1849. aug. 18.), visszaveszik a hadseregbe. Alezredes, 1850- ezredes, a 2. huszárezred parancsnoka. 1860. vezérőrnagyi címmel nyugalmazzák. † Bakonyszentlászló, Veszprém m. 1867. márc. 31.

Prihoda János

Butkován, Nyitra m., 1801. Polgári születésű, szlovák, r. kat. 1819- közvitéz, 1836- hadnagy az 1. huszár-, folyamatosan szolgálva 1848. ápr. 19- alszázados az 1. könnyűlovasezredben. Nőtlen. Októberben elhagyja alakulatát és csatlakozik a honvédseregbe lépett 6. Württemberg huszárezredhez. 1849 januárjában az ezred egyik félszázadának parancsnoka a bácskai hadtest Lenkey-hadosztályánál. A tavaszi hadjárat idején ezredével a II. hadtestben szolgál. Máj. 25 (16)- őrnagy és osztályparancsnok. Hadtestével júl. 12. a komáromi várőrséghez osztják be. Az aug. 3-i kitörésben tanúsított bátorságáért Klapka alezredessé és ezredének parancsnokává lépteti elő, majd kitünteti a katonai érdemjel 3. osztályával (aug. 8.). Komárom feladásakor emigrál. 1850. fényképész Londonban, 1852- aranyásó Ausztráliában, majd Kaliforniában.

Friedrich Károly

Brassó, Erdély, 1816., r. kat. Volt őrmester (1833-1840. a 62. gyalog- és az 1. huszárezredben szolgált), kiadó a nagybecskereki kincstári hivatalnál. Nős, egy gyermek apja. 1848. okt. 6 (1)- honvéd hadnagy, Torontál megye Derra őrnagy vezette nemzetőrzászlóaljának segédtisztje. Részt vesz a délvidéki harcokban. 1849. márc. (febr. 1)- Lenkey János ezredes segédtisztje. Májustól főhadnagy, szekerészkari kiképző tiszt Debrecenben, majd Marosvásárhelyen. Augusztus 12. megsebesül Bánffyhunyadnál. Zsibónál teszi le a fegyvert. 1867. és 1890. nyug. számvevőségi tanácsos Nagyszebenben, a helyi honvédegylet tagja.

markus- és batizfalvi Máriássy István

M. Ferenc földbirtokos és Kocsis Mária fia. Szül. 1831 k., r. kat. Joggyakornok. Nőtlen. 1848 októberében beáll a 16 (érsekújvári) honvédzászlóaljhoz. Őrmester, 1849. febr. (16)- hadnagy alakulata létszámában és Simonffy őrnagy nagyváradi dandárparancsnok segédtisztje. Máj. 31. visszahelyezik zászlóaljához. Júl. (1)- főhadnagy a 9. Miklós huszárezred létszámában és parancsőrtiszt Lenkey János tábornok mellett. 1867. földbirtokos Óhajon, járási főgyámmá, 1878. megyei főjegyzővé választják Bars megyében. 1885- Bars megye alispánja, 1892- Léva polgármestere. A megyei honvédegylet tagja. † Léva, 1901. okt. 27.

 

Bódogh László

Tiszadob, Szabolcs m., 1825., ref. Szabómesterséget tanul. 1845- közvitéz, 1847- tizedes a 6. Württemberg huszárezrednél Galíciában. Nőtlen.

 1848 májusában századával Lenkey kapitány, a későbbi honvéd tábornok vezetésével hazaszökik. Részt vesz a délvidéki harcokban és őrmester lesz. 1849. jan. (1848. dec. 16)- hadnagy, jún. (1)- főhadnagy a 13. Hunyadi huszárezredben. 1853 januárjában besorozzák a 6. huszárezredhez. 1855. leszerelik. 1867. és 1890. a Budapesti Honvédegylet tagja, az utóbbi időpontban Berettyószéplakon él. † ui.

örményesi és karánsebesi Fiáth Pompejusz

F. György cs. kir. huszárkapitány és Brogini, Teréz fia. Milánó, 1824., r. kat. Gimnáziumot végez. 1842- hadfi, 1843- hadnagy, 1847- főhadnagy a 6. Württemberg huszárezrednél Galíciában. Nőtlen. 1848 májusában ezrede 4. századával Mariampolból megszökik (a „Lenkey-század”) és hazatér. Beosztják a délvidéki seregbe. Halálos sebet kap a szenttamási szerb tábor aug. 18-i ostromakor. † Écska, 1848. aug. 25

tolnaszentgyörgyi és bereghi Pállfy Ferenc

P. Benjámin földbirtokos és Sződy (Szögyi?) Klára fia, P. Károly honv. százados öccse. Kömlőd, Komárom m., 1815. jan. 9., ref. 1838- közvitéz, 1841- tizedes a 6. Württemberg huszárezrednél Galíciában. 1848. jún. 25- nős, felesége Debreczenszki Teréz, egy gyermek apja.

1848 májusában századával Lenkey százados vezetésével megszökik és hazatér. Júliustól részt vesz a szerb felkelők elleni harcokban. Okt. 19- őrmester. 1849 február elején osztályával Erdélybe vezénylik. 1849. márc. 24 (febr. 16)- hadnaggyá nevezik ki. Közben febr. 15. Medgyesnél súlyos sebet kap. † Medgyes, 1849. márc. 18.

Szekeres Károly

Szatmár, 1815., ref. Szíjgyártómesterséget tanul. 1835- közvitéz, 1841- tizedes a 6. Württemberg huszárezrednél Galíciában. Nőtlen. 1848 májusában Lenkey százados századával hazaszökik. Előbb a Délvidéken, majd a főhadszíntéren harcol alakulatával. Őrmester, 1849. júl. 7 (1)- hadnagy. Aug. 8. Klapka tábornok a katonai érdemjel 3. osztályával tünteti ki. A komáromi várőrséggel teszi le a fegyvert.

Tiba András

Vámospércs, Hajdu-ker., 1825., ref. Gimnáziumot végez. 1843- önkéntes, 1844- tizedes a 6. Württemberg huszárezredben. Nőtlen. 1848 májusában a Lenkey-századdal hazatér Galíciából, és részt vesz a délvidéki harcokban. Őrmester, 1849. márc. 11 (1)- hadnagy ezredénél a II. hadtestben. Jún. 16. kitűnik a zsigárdi ütközetben. Júl. 7 (1)- főhadnagy. Valószínűleg a komáromi várőrséggel fejezi be a szabadságharcot. 1849. okt. 31. besorozzák a 2. huszárezredhez. 1850- tizedes, hamarosan leszerelik.

szikszói Nyeregjártó Miklós

Somorja, Pozsony m., 1817. Apja Ny. József uradalmi ügyész. Magyar, r. kat. 1836- hadfi a 2. tüzérezredben, 1839-1844. nemesi testőr, 1845- főhadnagy a 19. gyalogezredben. Nőtlen. 1848 nyarán ezrede 3. zászlóaljával a szerb felkelők ellen harcol. Szept. 24 (okt.)- százados a Lőcsén alakuló 19. honvédzászlóaljnál. December közepén zászlóaljával a Galíciából betört császári csapatok ellen küzdő felső-tiszai hadtesthez osztják be. 1849. jan. 18 (16)- őrnagy, alakulatának parancsnoka ui., illetve az I. hadtestben. Ápr. 10. az isaszegi csatában kitüntetik a katonai érdemjel 3. osztályával. Buda bevételét (máj. 21.) követően alakulatával a főváros helyőrségét alkotja, majd a Cegléd központtal szervezett tartalék (X.) hadtesthez osztják be (júl. 10.). A hónap közepétől alezredes és dandárnok a Közép-Tiszai hadseregben. Végül aug. 4- a X. hadtest egyik (addig Lenkey Károly ezredes vezette) hadosztályának parancsnoka. Aug. 17. Dobránál teszi le a fegyvert.

 

Gerevini (Gyerevini), Ambrosio

Luignano, Cremona, Lombardia, 1818., r. kat. Cipészmesterséget tanul. Volt tizedes (1840-1847. a 7. könnyűlovasezredben szolgált), kocsmabérlő Cegléden. Nős, felesége magyar. 1849. jún. 21. Budán belép az alakuló 18. Attila huszárezredhez. Júl. (1)- hadnagy ezrede állományában és parancsőrtiszt Lenkey Károly ezredes mellett a Tiszai hadseregnél. A szabadságharc után besorozzák a 7. könnyűlovasezredhez, 1850. elbocsátják.