A Lenkey (lenkei és zádorfalusi) család eredete

Gyökeres megyebeli család, melynek ősi fészke Sajólenke, vagy mint régebben nevezték, Nenke, melyről a családot hoszszú ideig Nenkei néven említik a régi okiratok.1 Nenkei Filente fia, Makó 1365-ben már előfordul a gömöri nemesek sorában.2 Nenkei Csirke Péter pedig 1374-ben Borosznok iktatásánál a kir.ember-jelöltek közt szerepel.3 Ebben a korban éltek Nenkei Pál és Péter, Nenkei Lászlónak fiai, aztán Nenkei Miklós, Bekének fia is, akiket mint Szentdemeter szomszédosaitemlíti egy okirat.4 Nenkei Mikó fia, István 1381-ben Gömör megyének egyik esküdt nemese volt.5

Az 1427-i összeírás a Putnoki járásban említ egy Nenykét és Nenyenkét, az előbbin Dávidnak és Makónak, az utóbbin Miklósnak és Simonnak 5-5 jobbágy telke fordul elő. Valószínű, hogy mindkettő Nenke, vagyis Lenke helysége, amely ebben a korban már Alsó- és Felsőlenkére vált. A nenkei Petroszláv Péter nenkei jószágának 1/4 részébe 1486-ban Naprágyi Györgyöt, Lóczy Pált és Albertet és zádorfalusi Berthók Albertet vezetik be az országbíró parancsára.6 Nenkei Györgynek 1489-ben egy kelecsényi jobbágyházhelyet ajándékoznak az otrokocsi nemesek, hálából azokért az odaadó szolgálatokért, melyeket Kelecsény falujuknak visszaszerzésénél a királyi kúriánál kifejtett.7

Nenkei Gergely diák 1492-ben a jászói konventnek hites jegyzője volt. Ebben az évben tiltotta Fizes Jánost és Polhos Miklóst a Papócsy Balázs hursói birtokának elfoglalásától.8 Nenkei Péter 1493-ban panaszt emelt Kóródi Pál és neje, Apollónia, továbbá fiuk, Kóródi Péter ellen, akik Nenkén egy darab földjét elfoglalták.9

Még az 1549-i összeírás is csak "Nenkey" néven említi őket, amikor Nenkey István, Miklós, Urbán, Tamás, Márk, Miklós, Zsigmond és Gáspár éltek a családból. Nenkey Miklós 1566-67-ben szolgabírája volt megyénknek. 1588-tól már Lenkey néven fordulnak elő az okiratokban. Ebben az évben néhai Lenkey Gáspár fia, Mátyás felső- és alsólenkei és zádorfalusi örökségét 60 forintért adja el Lenkey Menyhárt, György és András atyafiainak.10

1589-ben a Lenkey családot, nevezetesen Lenkey Demetert, Györgyöt, Jánost, Istvánt, Menyhártot, Gergelyt, Antalt, Imrét, Andrást és Mátyást fiági leszármazóikkal a helytartó parancsára a jászói konvent kiküldöttje vezeti be felső- és alsólenkei jószágaikba, melyekre új adományt szereztek. Az iktatásnál néhai Lenkey Péter jószágára nézve Járdánházy Péter gyámja ellentmondott.11

A következő században kivált a családból Lenkey Pál, aki 1648-ban esküdt, 1653-1655 között pedig szolgabíró volt.12 Rákóczy küzdelmei alatt Lenkey János az 1704-ben felkelő gömöri nemesség tizedese volt. Lenkey János, András és Péter szintén mint derék kurucok harcoltak a nemzeti zászlók alatt.13

A család címerére nézve meg kell jegyezni, hogy egyes ágai más-más címert használtak, de az oroszlán majdnem mindegyikben előfordul. Lenkey Zsigmond 1661-ben ilyen címert használ: pajzsban ágaskodó oroszlán; sisakdísz: ugyanaz.14 Lenkey Pál esküdt (l676-80) pecsétjén ilyen címer látható: a pajzsban csillag, mellette jobbra fordult sarló (lebegve); sisakdísz: kardot tartó kar.12 A zádorfalusi ág már 1787-ben is a következő címert használja: hasított pajzsban egymás felé néző két oroszlán; sisakdísz: növekvő vitéz, jobbjában kardot tart, vállai felett jobbról, balról csillagtól kísérve.15

1 A család szép levéltárának, melyben 1876-ban még Zsigmond-kori oklevél is volt, csak töredéke maradt fenn, melyet három ládácskában őriz Lenkey Pál Zádorfalván. (V. ö. Századok 1876, gömöri kirándulás: 48.)
2 Hanvay-lt
3 U. o.
4 Dancs-lt
5 Fejér C. D. H. IX/8. 428
6 Jászói lt. ikt.
7 U. o. A. 100.
8 Jászói lt. A 124. Hursó Borsodban feküdt
9 Jászói lt. A 132. N. N. N. nro. 1.
10 U. o. L. 100.
11 Jászói lt. ikt.
12 Hanvay-lt
13 Vm. lt.
14 Forgon-lt.
15 Lenkey-lt.

Forrás: Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemes családai
Méry Ratio kiadó, Somorja, 2001

Magyarországi képviselet: Xantusz Könyv Kereskedelmi Kft.
H – 1068 Budapest, Lövölde tér 4.

A zádorfalusi és imolai ág

A családnak egy ága már a XVI. században virágzatt Zádorfalván. Egyenes ősük Lenkey Demeter, aki 1588-1599 között Gömör megyének derék szolgabírája volt.1 Ő már Zádorfalván lakott, de kívüle még több Lenkey is élt ott, ami arra mutat, hogy már előbb telepedhettek le. 1589-ben szentgyörgyszuhai Szuhay Antaltól megvette alsószuhai (Szentgyörgyszuha) és komoróci (Ung megye) birtokát.2 Felesége, Sáfy Ilona 1620-ban már mint özvegy intézkedett tamásfali, cikóházi (Gömör-Kishont) kisbolyoki, kis- és nagyarlói (Borsod) birtokairól.3 Lenkey Demeternek Márton nevű fiától ágazik tovább a család, aki 1638-ban azt az arlói jószágát, mely Dapsy Györgynéről sz. Keresztes Orsolyáról szállott reá, 300 forintért adja el Hanvay Jánosnak;4 1642-ben pedig kisbolyoki birtokát Bolyky Bálintnak zálogosítja el.3 Felesége, imolai Bodó Mária után Imolán és Trizsen is birtokosok lettek maradékai. Gyermekei 1653-ban osztoztak meg ősi és anyai javaikon. Demeter nevű fia az imolai jószágon telepedett le, s megalapította a ma is kiterjedt imolai ágat, míg öccse, Lenkey Ferenc a Zádorfalván virágzó ágnak az ősapja.

Lenkey Ferenc, a zádorfali ág őse, Latrán Zsófiát vette feleségül, aki után Latránfalva nagy részét örökölte a család, amely ebben a korban teljesen bele is olvadt Zádorfalába. Lenkey Ferencet és feleségét 1663-ban új adomány címén vezették be latránfali jószágukba.3 Latrán Zsófiát mint özvegyasszonyt, 1678 Szent Pál napja tájban Szabó Péter szendrői hadnagy katonáival elfogatta, elvitette, s csak kezesség mellett bocsátotta szabadon a mellett az ígéret mellett, hogy Bodnár Györgynek 100 forint követelését megadja. Thököly Imre 1680-ban Bodnár György katonáját meginti, hogy se ő, se társai ne merészeljenek hasonló erőszakoskodásokat véghezvinni, mert érdemes büntetésüket el nem kerülik.5

Lenkey Pál Zádorfalusi bírót 1664-ben az egri basa elfogatta s csak váltságdíj mellett eresztette szabadon.3 A család az 1600-as évek utolsó tizedeiben lassanként eladogatta a Sáfy-féle birtokokat, így a tamásfali jószágot is.3

A zádorfali ágból származott Lenkey Zsigmond pelsőci ref. pap (1795-1840), akinek helynévmagyarázati munkáját az Akadémia ezüst billikommal és 100 arannyal jutalmazta 1839-ben, melyet ő nagylelkűen a gömöri ev. ref. papi és tanítói özvegyek és árvák segélyegyletének hagyományozott. A sárospataki főiskolánál 200 forint alapítványt is tett le.6


1 Vm. lt.
2 Nagy Imrénél Zádorfalván
3 Lenkey-lt.
4 Hanvay-lt.
5 A Lenkey-lt.-ban megvan Thököly érdekes magyar levele, melyet 1680. február 8-án adott ki Rozsnyón
6 Szinnyei: Magyar Írók VII. 1096.

Forrás: Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemes családai
Méry Ratio kiadó, Somorja, 2001

Magyarországi képviselet: Xantusz Könyv Kereskedelmi Kft.
H – 1068 Budapest, Lövölde tér 4.

A ragályi ág

A lenkei, zádorfalvi és imolai ágon kívül még Ragályon is virágzott a családnak egy ága. Lenkey Gáspár 1693-ban ajándékozott egy ezüstkelyhet a ragályi ref. egyháznak, melyet az úr asztalánál ma is használnak. Lenkey Pál utóda, Lenkey Zsigmond ragályi lakos 1758-ban osztozott meg az ősi lenkei birtokon atyafiaival, Lenkey Istvánnal és Pállal. Ragályról egy ág Zádorfalára, egy pedig Rozsnyóra költözött a közelmúltban.

 

Forrás: Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemes családai
Méry Ratio kiadó, Somorja, 2001

Magyarországi képviselet: Xantusz Könyv Kereskedelmi Kft.
H – 1068 Budapest, Lövölde tér 4.

A szuhafői ág

Szuhafőn is él a családnak egy ága, mely a hagyomány szerint a ragályi ággal állott a legközelebbi atyafiságban. Szuhafőről Lenkey Makszi és Zsigmond ága visszaköltözött az ősi fészekbe, Sajólenkére.

 

Forrás: Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemes családai
Méry Ratio kiadó, Somorja, 2001

Magyarországi képviselet: Xantusz Könyv Kereskedelmi Kft.
H – 1068 Budapest, Lövölde tér 4.

A Bars megyei ág

Lenkey Zsigmondnak és Naprágyi Zsuzsánnának utódai a Bars megyei Garamújfalun éltek 1732-ben. Közülük Lenkey Imre a következő címert használta: hasított pajzsban elöl két vízszintes pólya, hátul oroszlán, jobbjában kivont kardot tart. Sisaksísz: a növekvő pajzskép.1 

Forrás: Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemes családai
Méry Ratio kiadó, Somorja, 2001

Magyarországi képviselet: Xantusz Könyv Kereskedelmi Kft.
H – 1068 Budapest, Lövölde tér 4.

A vámosi és sajókeresztúri ág

Egy 1725-i tanúkihallgatás alkalmával Lenkey Gáspár 67 éves ragályi, Lenkey István 74 éves lenkei, Lenkey Zsigmond 35 éves zádorfali lakosok  mind elismerték, hogy Lenkey István vámosi és Lenkey György sajókeresztúri lakos közülük való, s hogy régi királyok adományával ők is bírnak jószágot Lenkén és Zádorfalván1 Vámoson a család ma is él.

1 Vm. lt.

Forrás: Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemes családai
Méry Ratio kiadó, Somorja, 2001

Magyarországi képviselet: Xantusz Könyv Kereskedelmi Kft.
H – 1068 Budapest, Lövölde tér 4.

A mezőkeresztesi ág

Egy 1747-i tanúkihallgatás szerint Zádorfalváról származott Keresztesre Lenkey András és István, akik a Lenkén, Zádorfalván, Ragályon és Imolán lakó Lenkeyekkel osztályos atyafiak; atyjuk, György még Zádorfalván lakott, nagyatyjuk, Lenkey Márton szintén. „Mint elágazott famíliából valók - vallja az egyik tanú - atyjok halála után, kevés portiójuk jutván ifjúságukban oly gondolattal voltak, hogy azon kevés portiójukból kevés lesz elélni, úgy mentek alá Keresztesre, a tágasabb földre.”1

1 Vm. lt.

Forrás: Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemes családai
Méry Ratio kiadó, Somorja, 2001

Magyarországi képviselet: Xantusz Könyv Kereskedelmi Kft.
H – 1068 Budapest, Lövölde tér 4

További ágak

Még két ágnak a családfáját közöljük. Az egyik Lenkey László és Ományi Borbála utódait mutatja és körülbelül 1574-1774-ig terjed.1 Lenkey Lászlónak gyermekei, László és Zsófia, Posgay Mátyásné, kecsői házhelyüket 1625-ben elcserélték Boza Andrással harkácsi jobbágytelkéért.2

 

1 Deme Sándor iratai Zádorfalván
2 Jászói lt. Q. 217

A másik a családnak egy most is virágzó ágával ismertet meg, mely Sajólenkén, Putnokon, Tornalján stb.1 él.

1 Id. Orbán József iratai Zádorfalván
2 u. o.

 

Forrás: Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemes családai
Méry Ratio kiadó, Somorja, 2001

Magyarországi képviselet: Xantusz Könyv Kereskedelmi Kft.
H – 1068 Budapest, Lövölde tér 4.

Lenkey tábornok ága

Lenkey János 1848-49-i honvéd tábornok és Lenkey Károly, a Vilmos-huszárok vitéz parancsnoka is ebből a Lenkey családból származik. Nagyapjuk Lenkey Mihály volt, aki Sajólenkéről Apátfalvára költözött. Fiai közül Károly királyi testőr, majd Arad megye esküdtje, Antal lovas kapitány, József (Bécs) és Lajos kapitány voltak. 1822-ben nemesi bizonyítványt adott ki számukra megyénk, mely szerint ősi lenkei jószágukat akkor Lenkey Pál, Antal, Bálint és István bírták zálogban, akik legközelebbi osztályos atyafiaik voltak.1 Lenkey Károlynak egyik fia, Lenkey Károly (1802-1874) mint honvéd huszár ezredes, a Vilmos-huszárok parancsnoka harcolta végig a szabadságharcot, amiért 12 év várfogságot kellett szenvednie. Testvére volt Lenkey János tábornok, aki 1849-ben az aradi vár tömlöcében megőrült.

1 Lenkey Károly tulajdona, Budapest

Forrás: Mihályfalusi Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemes családai
Méry Ratio kiadó, Somorja, 2001

Magyarországi képviselet: Xantusz Könyv Kereskedelmi Kft.
H – 1068 Budapest, Lövölde tér 4

Dr. Lenkey Dezső: A Lenkey Család és Imola

Pétertől kaptuk ezt a kéziratot, Dr. Lenkey Dezső: A Lenkey Család és Imola c. művét, mely 1979-ben íródott. 

CsatolmányMéret
Kézirat_Dr_Lenkey_Dezső_A_Lenkey_család_és_Imola_Lenkey_Lászltól_kapta_sokszorosítás_céljára.pdf841.96 KB