Mészáros Lázár hadügyminiszter a Délvidéken kitört szerb lázadás miatt, 1848. július 13-án kiadta a parancsot a nemzetőrség mozgósítására és a térségbe küldésére. Hozzájuk csatlakozik hamarosan felsőbb parancsra Lenkey János kapitány százada is. Augusztus 1-én maga a hadügyminiszter is szemleútra indult. A határozott intézkedéseket katonapolitikai szempontból ezt a kényszerhelyzet indokolta, hogy igen hamar kitűnt, a délvidéki katonai egységek nem eléggé ütőképesek. Főparancsnoknak a kormány Bechtold Fülöp altábornagyot, volt kassai hadosztályparancsnok nevezte ki, aki 1786-ban Peremartonban született, de magyarul nem beszélt tökéletesen. A reguláris haderő irányításához szokott főtiszt kellő szakértelemmel rendelkezett, de fél szemmel mindig a császári politikai alakulását figyelte. Harcba küldte a csapatokat július 14-én, majd augusztus 19-én a szerb felkelők által védett és körülsáncolt Szenttamás elfoglalására, de mindkétszer főleg óvatosságból, visszavonulást rendelt el. (Kiváló elméleti felkészültségű tiszt volt, Bécsben 1836-41. között kilenc kötetben jelent meg kézikönyve, a Militäriche Handbibliothek.)

Magyarországon szép példákat találunk a hazafiúi erény és elszántság megnyilvánulására e napokban is. Heves vármegye első alispánja, Blaskovits Gyula - őrizze meg nevét a hálás utókor emlékezte, a szabadságharc bukása után 1850-ben öngyilkos lett - kijelentette, ő „mint egyszerű polgár, mint egyszerű nemzetőr, vállalkozó polgártársaival Kulára fog menni, vívandó a hazáért, s meghalni örömmel ott, ha kell, a nemzet boldogságáért.” Példáját szinte az egész megyei tisztikar követni akarta, végül határozatban kellett kimondani, hogy egyszerre csak a tisztviselők fele lehet távol.

Az egri és gyöngyösi nemzetőrök (részint önkéntesekből, részben sorshúzás révén választották) zöme 1848. július 31-én indult el Egerből. A város határában a nemzetőrzubbonyt öltött Lenkey Károly őrnagy mondott „lelkes búcsú szózatot,” amit a város lakossága nevében Rózsa Károly polgármester fogadott illő szavakkal. A Gyöngyös-környéki és a Tarna járásbeli községek nemzetőrei késve érkeztek, ezért ők csak másnap követték bajtársaikat Szolnokra, az egyik országos elosztó központba. A nemzetőrök felszerelése igen hiányos volt: az első jelentkezők vadászfegyverekkel, illetve a nemesi insurrectióból (felkelés) megmaradt fegyverekkel, kardokkal, s „töltés tartókkal valának ellátva”. Akiknek vadászpuska nem jutott, Szolnokon kaszákat kaptak. A harctéri szolgálatra alkalmatlan nemzetőröket a szűrővizsgálat után hazaküldték, a többieket 6 századba osztották. Lenkey Károly őrnagy augusztus 17-i jelentése szerint a Heves megyei nemzetőrség zászlóaljának összlétszáma 1605 fő volt. A zászlóalj törzse hat tisztből állt. Az 1. század 245 fővel Panker Gábor százados, a 2. század 225 fővel, Véges László százados, a 3. század 302 fővel Losonczy Lajos százados, a 4. század 302 fővel Babits István százados, az 5. század 223 fővel Dombrády László százados, a 6. század 282 fővel gr. Keglevich Gyula százados parancsnoksága alatt állt.