Baja, 1796. febr. 20. M. János közbirtokos, megyei hivatalnok és Piukovics Katalin fia. Magyar, r. kat. A gimnázium hat osztályát végzi el. 1813- főhadnagy a Bács megyében alakult önkéntes lovasosztálynál, a 7. huszárezred kötelékében részt vesz a napoleoni háborúkban. 1816. átveszik hivatásos állományba, folyamatosan szolgálva 1845- ezredes, az 5. huszárezred parancsnoka. Természettudományi és katonai írásai alapján 1844. a MTA levelező tagjává választják. Nőtlen (haláláig).

1848. ápr. 10. kinevezik az első felelős magyar kormány hadügyminiszterévé. (Itáliában állomásozó ezredét elhagyva máj. 23. érkezik Pestre.) Máj. 26. cs. kir. vezérőrnaggyá léptetik elő. (Júniusban szülővárosában országgyűlési képviselővé választják.) Máj. 29. elrendeli az országban állomásozó cs. kir. csapatok eskütételét a magyar alkotmányra. A máj. 7., ill. jún. 10. kiadott uralkodói rendeletek értelmében átveszi az országban működő cs. kir. főhadparancsnokságok (illetve ezeken keresztül a csapatok) felett az irányítást. Az országgyűlés július 11-i döntése alapján kidolgozza a véderő törvényt, melyet aug. 26. (több változtatással) elfogadnak, s melynek életbe léptetésével (szeptember második felében) megkezdődik a honvéd hadsereg felállítása. Aug. 27- a verbászi táborban tartózkodik, szept. 8. (Bechtold távozásakor) ideiglenesen átveszi a délvidéki hadsereg parancsnokságát. Szept. 21. megtámadja Szenttamást, a szerb felkelők központját, de támadását visszaverik. Szeptember végén ismét átveszi a hadügyminisztérium vezetését, októbertől a forradalmi kormány, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja. Az októberi fordulatot követően parancsban szólítja fel a cs. kir. katonaságot a magyar kormány iránti hűségre, valamint a nemzeti színek és jelképek felvételére. Nov. 27. megjelent rendeletével a – honvéd alakulatok, a szabadságharchoz csatlakozott soralakulatok, valamint a különféle önkéntes csapatok közti különbségeket megszüntetve – deklarálja az egységes honvédsereg létrejöttét. Ennek legfőbb irányítására december elejére kiépíti a hadügyminisztériumot (a hadügy szervezésében novemberig fontos szerepet játszó Országos Nemzetőri Haditanács beolvad a hadügyminisztériumba, a volt cs. kir. főhadparancsnokságok pedig adminisztratív végrehajtó 179szervvé válnak). A dec. 11-i budaméri vereség után átveszi a felső-tiszai hadtest vezetését. Az általa újjászervezett csapatok 1849. jan. 4. Kassánál azonban vereséget szenvednek Schlik hadtestétől. A vezényletet átadja Klapkának (jan. 13.), és ismét a hadügyminisztérium élére áll. (Ezt újjá kell alakítania, mivel az állomány jelentős része nem követte a kormányt Debrecenbe.) A távollétében kialakult gyakorlat következtében – a seregparancsnok közvetlenül Kossuthtal tartották a kapcsolatot, aki gyakran a hadügyminisztérium kikapcsolásával intézkedett – több alkalommal „hatásköri összeütközésbe” kerül az OHB elnökével, és leköszön, de ezt Kossuth kérésére mindig visszavonja. A függetlenségi nyilatkozat elfogadása után véglegesen beadja lemondását a hadügyminiszterségről, érdemeit az országgyűlés jegyzőkönyvben örökíti meg, és altábornaggyá léptetik elő (ápr. 15.). Máj. 7. megbízzák a (cs. kir. hadseregtől „örökölt”) ezred-nevelőintézetek felügyeletével, egyben a Hadi Főtanoda (Ludoviceum) beindításával, valamint a honvédsereg tiszt- és altisztképző rendszerének kidolgozásával. Ennek tervét el is készíti, de az a cári intervenció következtében nem kerül bevezetésre. Júl. 1. a honvédsereg fővezérévé nevezik ki, feladata a honvédsereg főerői összpontosításának megvalósítása. Megbizatása azonban névleges marad – mivel a Feldunai hadsereg (melyhez nem tud eljutni) egyelőre Komáromban marad, Perczel tábornok pedig tőle függetlenül vezeti a Közép-tiszai sereget. Júl. 29. ezért leköszön, ill. másnap a Szegenél összevont fősereg (Dembiński) vezérkari főnöke lesz. A Temesvárig tartó visszavonulást követően, az új fővezér, Bem megérkeztekor (aug. 9.) Mészáros és Dembiński elhagyják a sereget, majd aug. 14. Orsovánál átlépik a határt.

1849 szeptemberétől a menekültek gyülekeztetésére, a török kormány által kijelölt Vidinben, majd Sumlán tartózkodik. 1850. a kisázsiai Kütahiába internálják. Távollétében a császári hadbíróság halálra ítéli (Pest, 1851.). 1851 nyarán bekövetkezett szabadulása után előbb Jersey szigetén, 1853- az Amerikai Egyesült Államokban él. Farmerként, illetve családi nevelőként keresi kenyerét. 1858 októberében visszatér Angliába, s itt halt meg, Eywoodban, 1858. nov. 16. Kéziratban maradt emlékiratait Szokoly Viktor adta ki két kötetben (Pest, 1867.), törökországi naplóját Ács Tibor jelentette meg (Bp., 1999.)