Alig 48 óráig maradt titkokban Lenkey Károly hazaérkezése: egy ismerőse figyelmeztette, hogy értesítést kapott a helyi osztrák katonai hatóság érkezéséről. Erre Lenkey ezredes feladta magát a városparancsnoknál, Köllő őrnagynál. Az osztrák tiszt írásban kért Pestről Haynau parancsnokságától utasítást a teendőre, ezzel egy kicsit az időt akarta húzni. A parancs azonban megérkezett és úgy szólt, szállítsák fel a tisztet. Lenkey 1949. augusztus 24-én elbúcsúzott családjától, befogatta lovait és egy fiatal lengyel őrmester őrizetében elindult Pestre. Az út négynapos volt: a Gödöllőről Pestre vezető út vámházánál ott állt akkor is a katonaőr, aki azonban jelentette a szolgálattevő főtisztnek az érkezést. Az őrtoronyból lekászálódott főhadnagy azonnal intézkedett: „Nur in das Neugebäude!” (Most pedig az Újépületbe!) Lenkey Károly a jóindulatú lengyel katonát rábeszélte, hogy térjenek be a „Veres Ökör” vendéglőbe, ahol jól eliszogattak. Hajnali háromkor keltette fel Lenkeyt kocsisa. Nem akarták az alvó lengyelt se bajba hozni, ezért őt is felköltötték. Még bornyúját és puskáját is segítettek feltenni a kocsira, akinek eszébe jutott, hogy a parancs szerint a térparancsnokságnál jelentkeznie kell. Lenkey azonban lebeszélte, hiszen a vámnál a főhadnagy „ordréját” [parancsát] nem foglalta írásba. „Megölelték egymást” – mesélte 1868-ban Lenkey Károly – és megparancsolta a kocsisnak, különösen a vámnál hajtson sebesen, hagy higygyék a fegyveres katonáról, hogy „valaki üldözésére van kiküldve”. Később tudta meg az egriekről: a lengyel katona szerencsésen viszszaérkezett Egerbe. Lenkey ezt követően bejelentkezett báró Johann Kempen tábornok parancsnokságán, meghagyta címét és átment sógorához, Peregriny Elekhez, Budára. Harmadnapra hívatták a térparancsnokságra, onnan akkor még elengedték. Haynau elfogatási parancsát egy rendőr szeptember 26-án kézbesítette számára, így került Lenkey Károly az Újépületbe Dreier hadbíró elé. A kihallgatást vezető hadbíró emlékeztette, hogy Vukovárról került fel ő is, Lenkey azonban úgy tett, mint aki nem emlékszik egykori tiszttársára. A katonaügyész jóindulatúan a kihallgatási jegyzőkönyvre „veres ónnal” ráírta: „Nem súlyos bűnös”. Már 1849. október végén járt a zord idő, amikor a rögtönítélő bíróságokat megszüntették és 36 fogoly egykori császári Magyar tisztet átszállítottak Aradra, a katonai törvényszékre. Szolnokig vasúton utaztak, Haynau ezredéből rendeltek ki őrzésükre egy abszolút megbízható századost, gránátosaival. Szolnokról továbbra is szigorú őrizet alatt menetalakzatban mentek tovább. Az első kocsin négy katonával egy őrmester helyezkedett el, a menettempót is ez diktálta, ezután következtek a foglyokat szállító kocsik, melyeken a fegyveres katonával szemben hátul ült két fogoly. Utánuk haladt két kocsin 10 gránátos, a menetoszlopot a százados kocsija zárta be. Aradon előbb a vár kazamatájában helyezték el a tiszteket, a szavak kevesek ahhoz, hogy méltatlan helyzetükről beszámoljunk.