Tartalom átvétel

Lenkey Udvar

János jóvoltából felkerült 3 kép a Lenkey szobornak helyt adó Lenkey Udvar új tábláiról. A szoboravatásról készült galériába tettem, de innen közvetlenül is elérhetők:

Kép1

Kép2

1%

Kedves közeli és távoli rokonság!

Remélem mindannyiunk számára jól indult ez az esztendő! nem árulok el újdonságot, hiszen már köztudott, hogy ismét közeleg az adóbevallások és az idei 1%-ok felajánlásának ideje is. Szeretnélek megkérni benneteket ezúttal is, hogy 1%-otokat ez évben is a Lenkey Társaság Kulturális Örökség Egyesületnek, közös családi egyesületünknek ajánljátok fel. Felajánlásaitokat ezúttal is előre köszönöm, illetve külön szeretném megköszönni mindazon kedves tagtársunknak, akik évek óta egyesületünket tünteti ki bizalmával ezen a fronton is!

Szoboravatás, Eger, 2017. október 6

Kedves Rokonok, Barátok!

Pénteken felavattuk a szobrot, illetve este megtartottuk a Társaság közgyűlését is. Most ezzel kapcsolatos első bejegyzésünk a HEOL vonatkozó posztja. Amint megjönnek az összegyűjtött fényképek, feltöltöm a galériába és kiposztolom. 

Csaba

Lenkey szobor - előkészületek

 Kedves Rokonok, Barátok!

 

Most, hogy célegyenesbe fordult a pénteki szoboravatás, Jánostól kaptunk néhány képet a tér és a szobor avatás munkálatainak előkészületeiről. A képeket a galériába töltöttük fel. Az első kép a Lenkey János Általános Iskolának adományozott szobrot mutatja.

Pénteken találkozunk.

Október 6. 11 óra, Eger, Lenkey udvar

Meghívó.jpg

Kedves Rokonság és Támogatók!

Célegyenesbe fordul egyesületünk egyik legnagyobb célkitűzése. Az emléktáblák (Eger, Máramarossziget, Arad, Sajólenke), a könyvkiadás, a szülőház megmentése és a felújítási projekt elindítása mellett megvalósul régi tervünk, hogy Lenkey János végre az őt megillető minőségű köztéri szobrot kapjon szülővárosában. Ez lesz az első ilyen jellegű igazán köztéri szobor Egerben is és az országban is. Azt hiszem büszkék lehetünk magunkra, ha visszatekintünk az eltelt 10 évre.

Ünnepélyes Lenkey szobor avatás

Kedves Rokonság és Támogatók!

Szeretettel meghívunk benneteket Eger város és a Lenkey TKÖE nevében (lásd a szép városi meghívót is), a Lenkey Jánosról készült Kutas szobor ünnepélyes avatására, a frissen átkeresztelt Lenkey udvarba október 6-án, 11 órától. Nagy örömünkre szolgál, hogy egyesületünk fennállásának 10. évét egy ilyen nagyszabású és remek alkalommal koronázhatjuk meg és együtt emlékezhetünk ezen a napon Eger város elöljáróival, polgáraival, iskolásaival.

Heves Megyei Hírlap hírek

P9040055.JPG

Jánostól kaptuk a csatolt újságcikket mely az idei évfordulónkhoz is szervesen kapcsolódik.

Az október 6-i szoboravatásról pedig cikk a HEOL-ban.

Méltó helyen a Lenkey-szobor

 A nagy szobor avatás előtt egyesületünk a szobor élethű replikáját adta át a Lenkey Általános iskolának Egerben. Az átadásról cikk is jelent meg a HEOL.hu oldalain. 

A galériába pedig feltöltésre kerültek az átadás képei, Lenkey János és Szilvás István képei.

Az elfeledett aradi vértanú

 Az Index.hu főoldalán volt olvasható Nyáry Krisztián cikke Lenkey Jánosról.

Családi találkozó október 6-án Egerben

Kedves Lenkeyek, kedves tágabb rokonság!

Ahogy korábban is írtuk már 10 évesek lettünk, mint egyesület. Úgy gondoltam, hogy ezt a kerek évfordulót, úgy és ott ünnepelnénk meg, ahogy és ahonnét indultunk 2007-ben, Egerben.