Tartalom átvétel

Tavaszi kirándulás

Először is ismételten boldog, megelégedett és egészséget megtartó új esztendőt kívánok mindnyájatoknak!

Jeleztem nektek már korábban is, hogy egy új kiránduláson törjük a fejünket. Ezúttal nem mennénk messzire, viszont annál izgalmasabb a helyszín. Oly sokat hallunk és olvasunk alsó-Gömörről, amikor a családi feljegyzéseket, családtörténeti dokumentumokat lapozgatjuk, hogy itt lenne az alkalom, hogy életre keljenek a gömöri dombok és völgyek, a helyrajzi nevek, a templomok és temetők mindannyiunk számára. Ezért gondoltuk úgy, hogy Aggtelki központtal, ottani szállással járnánk be ezt a varázslatos, hozzánk oly közel álló tájat és annak falvait: Alsószuhát, Ragályt, Imolát, Zádorfalvát és Sajólenkét, családunk ősi bölcsőjét.

A kirándulás tervezett időpontja: 2010. március 12-15.-re eső hosszú hétvége. Laky Ági néni intézi a szállást ezúttal is és szállítja a konkrétumokat, amiket a következő levelemben, illetve hírben tudok majd közre adni. Elöljáróban annyit, hogy a tervek szerint az aggtelki Cseppkő Hotelben *** lesz a szállás, nagyon jó feltételekkel.

A tervek szerint 12-én pénteken lenne az érkezés Aggtelekre egyéni módon. Helyben lesz lehetőség buszt bérelnünk, hogy 13-14-én szombat-vasárnap együtt tudjunk kirándulni az említett helyekre. 15-én hétfőn még lehet csobbanni a szálló wellness részlegében és aztán egyénileg indulunk haza, vagy ha nyitva lesz egyénileg vagy csoportosan meglátogathatjuk a cseppkő barlangot is, majd meglátjuk.

A programról annyit, hogy tervezzük a helyi nevezetességeken felül a helyi Lenkeyekkel való találkozást, a templomok anyakönyveibe való bekukkantást, a sajólenkei polgármesterrel való találkozást, amennyiben erre lesz lehetőség, hiszen Sajólenke a felvidéken van, ami ma Szlovákia. Jó lenne ott majd valami szép családi Lenkey emléket elhelyezni, de ez még erős szervezést igényel, amiről hallani fogtok még.

Kérlek benneteket, hogy kezdjetek tervezni az adott időponttal. A szállóba leadott 50 főnyi foglalás nem kevés, de nem is sok, ezért kérlek benneteket minél hamarabb jelezzetek vissza a részvételi szándékot illetően. Hogy kalkulálni tudjunk létrehoztunk egy szavazást is, melyet a jobb oldalon láthattok. Bejelentkezés után tudjátok szavazatotokat leadni.

Honlapunkat is folyamatosan frissítjük. Ajánlom figyelmetekbe a Családtörténet menüpontunkat, ahol minket érintő részeleteket találtok a Gömör-Kishont vármegye nemesi családai című könyvből, melyhez a Méry Ratio kiadó jóváhagyását megkaptuk.

A részletekkel hamarosan jelentkezünk, addig is maradok szeretettel,
Lenkey Péter