Tartalom átvétel

Éves közgyűlés

Kedves Rokonság!
 
Kellemes tavaszt kívánok mindegyikőtöknek szeretettel. Remélem jól vagytok és túléltétek a világvégét.
Szép hosszú telünk volt, sok hóval, de azért most már gondolom egyikőnk se bánja, ha beköszönt a tavasz. Pont ezért és a 2013-as év megtervezése és egy-két adminisztratív teendő okán szeretnélek meghívni benneteket egyesületünk idei közgyűlésre, amit Budapesten tartunk március 21-én 17 órától tervek szerint az alapítás helyszínén a VI. ker-i Aradi utcai Aradi vendéglőben. A helyszínt a résztvevő szám alapján tudom majd csak véglegesíteni, de remélem nem változik.
Szeretném, ha minél többen el tudnátok jönni, hogy határozatképesek legyünk. a hajdan megválasztott és azóta is „bársonyszékben ülő” vezetőségre mindenképpen számítok.
Tervezett napirendjeink:
  • éves program/pénzügyi helyzet a 2010-es és 2011-es 1% felajánlások felhasználásának lehetősége
  • ingyenes Lenkey genetikai vizsgálatban való önkéntes részvétel
  • székhely módosítás adminisztrációs okból
  • 1% felajánlásotokra 2013-ban is számítunk

Visszajelzéseiteket  a részvételről március 14-ig legyetek kedvesek megküldeni. A 21-ei találkozásig is maradok baráti tisztelettel,

 

Péter