Tartalom átvétel

Hírek a Lenkey házról és múzeumi relikviák gyűjtéséről Pétertől

Kedves Rokonság!
Bízom benne, hogy mindenki jó egészségnek örvend és megtalálja módját a lehűlésnek ezekben a meleg napokban is!
Egy gyors tájékoztató a közelmúlt eseményeiből.

Sikerült levetetnünk napirendről az egri önkormányzat a Lenkey udvart érintő átalakítási terveit legalábbis egy időre. A Lenkey udvar átalakítási koncepciója sokaknak nem nyerte el a tetszését, így nem voltunk egyedül ebben a folyamatban. Köszönöm János figyelemfelhívását, ami alapján egyesületeink egymásra hivatkozva és egymást erősítve tudtak lépni az elképzelés megállítása, felülvizsgálata ellen. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, a város lépéseit.

Minden esetre jó volt látni, hogy az udvar 2017-es átnevezése - Lenkey udvarrá emelése - mennyire beitta magát az egri tudatba, szóhasználatba és mennyire szívügyévé vált a helyieknek. A szobor és az azt körbevevő park a padjaival, virágaival az egri találkozások és a városi megemlékezések színterévé vált és a helyiek mondják, hogy olyan most mintha mindig is ilyen lett volna, pedig csak 5 év telt el az avatás óta. Jó tapasztalnunk ezt, és jó látni az emberek ragaszkodását ehhez az új szeglethez, ami már nem csak egy rövidebb út a sétáló utca és a Dobó tér között, hanem egy nyugodt kis tér a város kellős közepén. Bízunk benne, hogy sokáig így is marad.

Valami megmozdulni látszik a Lenkey ház ügyében is, ami a sorsát, leendő funkcióját illeti ennek a szép kis épületnek. Jánost megkereste az egri Vármúzeum, hogy tájékoztassanak minket elképzeléseikről. Felvéve a kapcsolatot a kijelölt muzeológussal tájékoztatott bennünket, hogy a Lenkey ház koncepció az ingatlan méreteinél fogva, vélelmezhetően nem a korábban elgondolt „magyar szabadság háza” koncepcióban (’48; ’56; ’89) találja majd meg küldetését, „csupán” a két Lenkey és az egri 48’-asok „otthona” lesz. Biztosítottuk a muzeológus kollégát, hogy mi minden megoldásnak örülünk és a mihamarabbi végleges felújítást támogatjuk a megfelelő funkció kialakításával, hogy a Lenkey ház elfoglalhassa helyét Eger város gazdag történelmi szövetében.

Tehát megvan a szándék, nagyon valószínű, hogy együtt van a tőke is és sikeres lesz a pályázat a megvalósításhoz. Ezen a ponton még nem jártunk. Most igen közelinek hat azon régi víziónk, hogy ezt a számunkra és Eger számára is oly fontos épületet országos hírű emlékhellyé tegyük, méltó képpen maradandó helyet kialakítva a két Lenkeynek, tetteiknek, példázatuknak és a ’48-as eszmének itt Hevesben is.

Elindult a központi gyűjtés, a múzeumi és irattári anyagok szemlézése, számbavétele, a kapcsolatfelvétel intézmény-és intézmény között, hogy végre kiallítható, megmutatható állapotba jusson a Lenkey hagyaték és a hozzá köthető kor tágabb és szűkebb emlékei, a Hadtörténeti Múzeum és Levéltártól, a Magyar Országos Levéltáron keresztül nem felejtve a kincsesbányának számító aradi ’48-as Ereklyemúzeum anyagáig. Szép kiterjedt munka lesz az egri Vármúzeum vezetésével és szakmai hozzáértésével, nem kétséges.

Ugyanakkor nekünk, mint a szűkebb és tágabb értelemben is vett Lenkey családnak is, mindannyiunknak komoly szerepe lehet abban, hogy ez a gyűjtemény a lehető legteljeseb lehessen, a lehető legtöbbet mutasson be a két híres Lenkeyből és koráról.

A segítségetekkel keresünk MINDEN olyan tárgyi és írásos emléket, ami értékes lehet és lajstromba kerülhet, hogy aztán a muzeológusok által beválogattassanak a kialakítandó és bemutatásra érdemes emlékek körébe. Lehetnek ezek régi eddig közgyűjteménybe, levéltárba be nem került levelek, könyvek, bibliák festmények, (Kováts Mihály képei a Lenkey család tagjairól, Károly „elveszett” portréja) bútorok, használati- és dísztárgyak, fotók az 1936-os újratemetésről, az egri szülőházról, vagy akár néhány tíz évvel ezelőtti megemlékezés képei is, MINDEN, ami ebbe a tárgykörbe sorolható. Legyetek kedves vegyétek a fáradtságot és nézzetek utána mi lehet értékes, fontos. A muzeológusok majd eldöntik, hogy nekik mi lesz az érdekes, mi ha tudjunk hozzuk őket zavarba a bőség áradatta.

FONTOS: A tárgyaikhoz érthető módon ragaszkodóknak jó hír, hogy a kialakítandó gyűjteménybe csak másolatokat fognak kihelyezni, az eredetiek maradnak addigi tulajdonosaiknál.

Figyelmeteket köszönve további szép nyarat kívánok, bízva egy enyhébb és csapadékosabb őszben, üdvözlettel,
Lenkey Társaság Kulturális Örökség Egyesület
Lenkey Péter
elnök