Tartalom átvétel

Kormánybiztosi rendeletek

 

1849. január 5-én, a császári csapatok megszállták a fővárost, majd Hatvan vonalában előrenyomultak. Halasy Gáspár Heves megye másodalispánja 1849. január 25-én jelentette Kossuthnak, hogy Schultzig tábornok katonái már Hatvanba érkeztek. Az osztrák hadtestparancsnokság mellé rendelt Mátyus császári biztos rendeleteket küldött a megyebizottmányhoz, melyben behódolásra szólította fel. 1849. január 23-án e tárgyban ezért összeült a megyei önkormányzati testület, s „meggyőződvén az osztrák császári hadsereg győzelmes előrenyomulásáról, a fegyveres túlnyomó erőnek ellent nem állhatván, a szigorú kénytelenségnek hódolva”, tudomásul vette a rendeleteket, és a politikai foglyokat is szabadon bocsátotta. Kossuth értesülve a behódolásról, felháborodott hangú dorgáló levelet intézett a hevesiekhez és közölte, nyomban kormánybiztost fog kinevezni a rendcsinálásra. Azonnal hívatta Eger országgyűlési képviselőjét, Csiky Sándort, s így szólt hozzá: „Önnek ismert hazafiúi erélyét hívom fel és megbízom a kormánybiztosi teendők ellátásával. Oly hírt kaptam, hogy „… a múlt időkből dicső emlékeket felmutató Eger városa, a környékbeli népnek indolentiája (közömbössége – S. S.) miatt kénytelen a legkisebb ellenállás nélkül falai közé fogadni az önkény zsoldosait”. Kérte, hogy keljen mielőbb útra. Halasy másnap újabb levélben tájékoztatta Kossuthot, hogy Kápolna községben két tiszt vezénylete alatt megjelent 60 osztrák vasas katona, és az elöljáróságtól ötezer emberre szállást, 100 akó bort és 60 öl tűzifát rendelt, amelyet megkaptak. Ebből nyilvánvalóvá vált, hogy a kis létszámú ellenséges erőknek sem tudnak ellenállni szervezetlenül a községek. Ezért Kossuth Halasy jelentéséről másolatot készítetett Csiky Sándornak és utasította, „intézkedjék úgy, hogy a még netalán magokat előadandó hasonló esetekben a nép önerejével semmisítse meg az ellenségnek illy apróbb, de ha lehet, nagyobb csapatait is. Ha minden helység illy érzelemtől lelkesítve egyenként csak 60-100 emberét elpusztítja is az ellenségnek, nincs azon földi hatalom, melly leigázhassa a csupán védelmére fölkelt nemzetet” – írta levelében. Csiky Sándor kormánybiztos ekkor már útban volt Egerbe: január 23-án Gyöngyösön tűnt fel, január 24–25-én Tiszafüreden intézkedett a Tiszaátkelőhely megerősítéséről, s azt követően utazott szülővárosába. Jelentős szerepe volt abban, hogy Heves vármegye 1849. január 29-én megtartott újabb megyegyűlése a korábbitól gyökeresen eltérően foglalt állást. Határozatilag kimondták Halasy Gáspár másodalispán előterjesztésére, hogy minden tisztviselőnek polgári és hivatali kötelessége „az ellenséges csapatoktól érkezendő rendeleteket nem teljesíteni”. Egyben felszólították a lakosokat, hogy „az ellenségnek aprós, s erejüket felül nem múló csapatjait megverni, elfogni… megsemmisíteni igyekezzenek”. Döntöttek újabb nemzetőrcsapatok felállításáról Hatvanban, Szolnokon és Tiszafüreden. A megye egyúttal magyarázkodó levelet intézett a Honvédelmi Bizottmányhoz Debrecenbe, s az ellenséggel szemben tanúsított eddigi engedékenységét „szigorú kénytelenítésnek” nevezte. Egyúttal a kiadásokra 12 ezer Ft segélyt kért, mivel korábban „az ellenség közeledtekor a felszerelési pénztárban lévő 25 ezer pFt összeget a megye a Honvédelmi Bizottmányhoz elküldötte”. A segély kiutalása hamarosan megtörtént, egy katonai kórházat állítottak fel belőle. Csiky kormánybiztos gyakorlatiasan intézkedett, január 29-én a szabadcsapatok felállítására kért 25-30 toborzót a megyétől. Közbenjárására a január 30-i egri népgyűlésen kihirdették a pontosan kidolgozott mozgósítási rendeletet. E szerint Egerben harangszóra, valamint a várban elhelyezett három tarack lövéseire azonnal köteles volt a lakosság a négy kijelölt gyülekezési csomóponton megjelenni. A négy csapatot az érseki lyceum előtti téren kellett egyesíteni. Az összevont népfelkelő egység parancsnokának Kiss János ny. századost kérték fel. A népgyűlés kimondta, az ellenség tevékenységének gátolására és zavarására minden eszközt igénybe kell venni: ásó, kapa, vasvilla, ferdített kasza, csákány, fokos, cséplő és minden egyéb aratóeszköz fegyverként szolgáljon. A városba érkező minden utas ellenőrzésére és a szállítmányok átvizsgálására hat emberből álló őrcsapatot állítottak fel az Egerbe vezető utak csomópontjainál. Eger a magyar katonák segélyezésében is kivette részét. Szemere Bertalan kormánybiztos 1849. január 25-én jelentette Szentiványi Károly Gömör megyei főispánnak, később erdélyi kormánybiztosnak, hogy Egerből útbaindított a honvédség számára „1000 köböl életet” és 6-700 pár csizmát. Az 1849. február 5-i, branyiszkói ütközet után Schlick tábornok hadteste elhagyta Kassát és a közeledő Görgey Artúr serege elől kitért délnyugati irányban. Így kikerülte Görgey és Klapka csapatainak szorítását, s arra törekedett, hogy mielőbb egyesüljön Windisch-Grätz Pestről már kimozdult csapataival, melyek Gyöngyös felé tartottak. S az időközben császári kézbe került szolnoki hídfő védelmére Jellasics hadtestét hagyta hátra. Dembinszky főparancsnok haditerve az volt, hogy az Egerből Gyöngyösön át Pestre vezető országút mentén mérjenek a magyar csapatok megsemmisítő erejű csapást az ellenség főerőire. De mivel a Tisza jobb partján felvonuló magyar csapatok létszáma alig haladta meg a 35 ezer főt, vagyis nem volt jelentősebb, mint a két egyesülni készülő osztrák erő, a lengyel főtiszt úgy rendelkezett: ahhoz, hogy a főcsapás irányában erőfölényt biztosítson, a főtámadás megkezdése előtt Vécsey és Damjanich Szolnokkal szemben helyezkedő 12 ezer főnyi egysége intézzen tüntető támadást Szolnokon át Pest felé. Ezzel hitessék el, hogy Szolnoknál a magyar sereg főerői harcolnak, s ezzel vonják magukra a Gyöngyös felé törő osztrákok egy részét. A katonai lépések a polgári közigazgatást is érintették: 1849. február 10-én jelentette Repeczky Ferenc, Heves megyei kormánybiztos Kossuthnak, hogy 8-án megérkezett Egerbe, és intézkedett a megye székhelyének áthelyezéséről Tiszafüredre. Jelezte azt is, hogy Lenkey Károly nemzetőr alezredesre fontos szervezési feladatokat kíván rábízni. Kossuth hűvös tartózkodással válaszolt: „Lenkeyre nézve, ki a Schlick elleni első expeditio után még nemzetőrségi tisztségéről is lemondott, mindaddig semmi megbízást nem adhatok, míg lemondásának mibenlétét, indokait nem ösmerem. Oly egyénekbe, kik egy veszteség után lelépnek, a győzelemkor pedig ismét visszatérni akarnak, jogos bizalom nemigen lehet. Azért kérek e részben felvilágosítást.”