Tartalom átvétel

Nyergelj, fordulj!

 

A Magyar Szent Korona országának határán kívül állomásozott 1848 tavaszán a Württemberg-huszárezred. A galíciai Brezany városka közelében, többnyire falusi házakba beszállásolva teltek napjai. Az ezred a szokásos hadrendben, négy osztályból állt, mindegyik két-két századra sorolva. Az ezredesi osztály 2. századának parancsnoka volt Lenkey János első osztályú kapitány.
Már közeledett Pünkösd szent ünnepnapja, amikor 1848. május 28-án, éppen vasárnap lévén a huszárszázad legénysége a déli ebéd után lement fürödni a Dnyeszterhez. Megmártóztak, majd összeültek megbeszélésre, mitévők legyenek, vannak-e újabb hírek otthonról? A folyóparton a katonák végül elhatározásra jutva esküdt tettek egymásnak: „Esküdjünk a magyarok Istenére, hogy egymást az utolsó csepp vérig, el nem hagyjuk”. S elhatározásukat tett követte. A derék huszárok 1849. május 29-én érték el a magyar határt.
Mielőtt Kőrösmezőre bevonultak volna, két huszár felszólította Lenkey János kapitányt, hogy vegye át a parancsnokságot és álljon a század élére. Lenkey ezt meg is tette, s így a magyar huszár-század parancsnoksága alatt érkezett haza. Máramaros megye főispáni hivatala azonnal jelentette ezt a magyar kormánynak.
A minisztertanács 1848. június 3-án tárgyalta meg a század parancs nélküli – katonai szaknyelven szólva - dezertálását. A miniszterek azt a döntést hozták, hogy a m. kir. Hadügyminisztériumra bízzák a szökés kivizsgálását, ugyanakkor amnesztiát kérnek biztosítani a legénységnek.
 Lenkey János kapitány Máramarosszigeten 1848. június 30-án kelt szolgálati jelentése szerint, a Württemberg-huszárezred 2. századának hadilétszáma 196 fő volt. Ebből hat fő volt tiszt (négy százados, egy főhadnagy és egy alhadnagy), két fő őrmester, egy trombitás, egy századkovács, egy tiszteletbeli őrmester, tizenegy fő tizedes, őt fő őrvezető, egy írnok, és 168 közvitéz. Közülük egy százados, egy főhadnagy és két hadnagy Galíciában maradt. Nem tért vissza egy őrmester, de a trombitás és a kovács sem tartott velük, a tizedesek közül ketten szintén lemaradtak. Egy katona szolgálati úton volt, Debrecenben toborozott újoncokat. A legénységi állományból ketten szintén Debrecenben vettek részt a toborzásban, egy katona pedig Tiszaújlakra volt vezényelve.

Mily szeretettel köszöntötte őket Petőfi Sándor - augusztusban megjelent - Lenkei százada című versében:

„Koszorút kötöttem
Cserfa-levelekbül,
Harmat csillog rajta
Örömkönnyeimbül...
Kinek adnám én ezt,
Kinek adnám másnak,
Mint vitéz Lenkei

Huszárszázadának?”