Tartalom átvétel

1% és egyebek

Kedves Lenkeyek!

Először is engedjétek meg, hogy ahogy eddig is, úgy ezután is ezt a gyűjtő megszólítást használjam, még akkor is, ha tudom, hogy vannak köztetek, akik ma nem a Lenkey családnevet használjátok, de felmenőitek között ti is büszkélkedhettek e névvel, így indokolt a „Lenkey kiterjesztés”.

2010-es kirándulásunk a Heves Megyei Hírlapban

Kirándulás 2010

Lassan egy éve, hogy kirándulást tettünk családunk ősi földjein, de csak most jutott el hozzám az újságcikk, amely a Heves Megyei Hírlapban jelent meg. Sajnos a hírlap elektronikus archívumában nem található meg, így csak a szkennelt verziót tudjk feltenni.

Már tervezzük idei túránkat!

Év végi összefoglaló

Lenkey család

Ez egy kemény és dolgos év volt sok tekintetben, így az év eleji találkozón kívül nem futotta más közös eseményre.

T. Ágoston László dedikál

T. Ágoston Laci bátyánk dedikálja az Ünnepi könyvhéten a Lenkey huszárok című könyvét. Mindenkit szerettetel vár 2010.06.05-én 14-15 óra között. Részeletek a csatolt meghívóban.

Fekete Sándor: Lenkey tábornok tévéfilm

Lantos László a Lenkey-sektől hívta fel figyelmem a Magyar Televízió videótárában található filmre. Fekete Sándor drámájából 1985-ben forgattak tévéfilmet. A film a Linkajánlóból érhető el.

Lenkeyek gömöri kirándulása 2010. március 12-15.

Kelemérben a Mohos és a Bagolyvár fogadókban volt a szállásunk, de voltak, akik Jósvafőn, illetve Szuhafőn laktak. A közös étkezések a részünkre rendezett szombati disznóvágásra épültek és kiadósak, ízletesek és valamennyiünk számára emlékezetesek maradnak. Kirándulásunk során meglátogatott helységeket röviden a meglátogatás sorrendjében soroljuk fel.

Tavaszi kirándulás

Először is ismételten boldog, megelégedett és egészséget megtartó új esztendőt kívánok mindnyájatoknak!

Jókívánságok

Kedves barátok és rokonok, Lenkeyek!

Itt az év vége, egy kis pihenésre is kell időt hagynunk!

Tartalmas évet zártunk minden szempontból és új célokat tűztünk magunk elé, hogy az eljövendőt is jó legyen megélni.

T. Ágoston Laci bátyánk új könyvének bemutatója Budapesten

Meghívó

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját

T. Ágoston László: Lenkey huszárok című dokumentumkötetének és Bumeráng című novelláskötetének  bemutatójára.

Hivatalos koszorúzás Egerben, október 6-án

Hivatalos koszorúzás Egerben, október 6-án

A Lenkey-s Bajtársi Egyesület szervezésében október 6-án nagyszabású koszorúzás, megemlékezés történt az egri Kisasszony temetőben, Lenkey János tábornok sírjánál, az aradi vértanúk kivégzésének 1