Lenkey Károlyhoz hasonlóan katonai csapatbeosztás nélkül volt Perczel Mór is, aki a felkínált altábornagyi rangot Törökbecsén, 1849. április 26-án, Kossuthnak írt levelében – Görgeyhez hasonlóan – visszautasította, június elején azonban parancsot kapott, hogy utazzon Ceglédre. Kossuth szorgalmazta különösen, hogy ismét állítsanak fel népfelkelő egységeket, amelyek a reguláris egységek kiegészítőjeként alkalmasint jól hasznosíthatók. Perczel egy tartaléksereg szervezésére kapott utasítást, ehhez igénybe vette a szervezésben jártas Lenkey Károlyt, akit átküldött hamarosan Szolnokra, parancsnoknak. Feladata volt a csapattesteiktől elszakadt honvédek összeszedése, ismét katonai egységekbe szervezése, másrészt a vasút adta előnyökkel élve az ország más részeiből is tartalékosok gyűjtése. Lenkey János tábornok is megjelent Cegléden, ő azonban hamarosan Nagyváradra volt kénytelen távozni figyelmes katonaorvosi tanácsra, egészsége provizórikusan ismét megrendült, ezért az ottani gyógyfürdőbe irányították. Egy hónap leforgása alatt Perczel és Lenkey két hadosztálynyi, kb. 18 ezer fős tartaléksereget állított fel. Az első hadosztály élére Gaál László ezredes állt, míg a második Lenkey ezredes parancsnoksága alá került. A katonák hadfelszerelés igen hiányos volt, csupán Lenkey egységének 19. zászlóalja volt jól felszerelve: ez a komoly tapasztalatú Nyereggyártó János alezredes agilitásának is volt köszönhető, a többi egység újoncainak fegyverzete jórészt vasnyársakból állt. A magyar kormány tagjai 1849. július 11-én Szegedre érkeztek, innen ment a parancs, hogy Lenkey maradjon a szolnoki Tisza híd védelmére vissza. Az osztrák és orosz főerőkkel el kell kerülni egy esetleges együttes összecsapást, külön-külön kell kicsikarni a döntő csatát. Igyekezni kell a Tisza–Maros szögébe összpontosítani a magyar erőket. Kossuth Lajos Szemere Bertalan miniszterelnöknek írt, július 26-i levelében elárulja, hogy ténylegesen Perczel tábornok Lenkeyhez írt leveléből értette meg az ellenség elhelyezkedését és célját. Perczel ugyanis Kecskemétről utasította Lenkeyt, aki ötezer katonával kimozdult Cibakházára, hogy vonuljon még aznap Kunszentmártonba, másnap pedig Szentesre folytassa útján. Perczel tábornoknak „tegnap kelt rendeletéből értem, hogy a Pestről kiindult ellenség nagy erővel, három Colonban (ezred) mozog ellenünk. Az 1-ső Monor és Hartyánon át úgy látszik, Szolnok és Cibakházára függeszti szemeit, a 2-ik Örkényen át Kecskemétnek a tiszai főhadtest után nyomul, míg egy harmadik a Duna mellett szint már Vecsésig terjeszkedne.” Az osztrákok ennek megfelelően ténylegesen három colonne-ben (hadoszlopban) vonultak. Perczelt július 28-án arról tájékoztatta Kossuth, hogy Titel alól Guyon Richárd 13 ezer fős seregének érkezése 31-ére van ütemezve Szegedre, „reménylem még elég jókor”. Ha hozzászámítva a szegedieket (kb. 8 500 főt), kiegészítve Lenkey Károly hadosztályával, „40 000-et haladó számmal leszünk Szegednél, s ezzel csak megmérkőzhetünk”. Perczel július 29-én szintén megérkezett közel 27 ezres csapattestével a kormány ideiglenes székhelyére. Így a létszámot tekintve a magyar haderő – beleszámítva a hódmezővásárhelyi és szegedi táborban lévőket – elérte a 48 ezer főt, a Bánátban további 32 ezer katona állomásozott. Reális volt a számítás, hogy a kiépített sáncokra támaszkodva, a Szeged–Tisza között sikerrel lehetett volna szembeszállni az osztrák ellenséggel. A Tisza vonala Szolnoktól Cibakházáig védtelen volt, gr. Schlick átkelt a Tiszán, Lenkey csapatával Szentesre húzódott. Csongrádról kért a hídveréshez alkalmas eszközöket.